Sokkoló felvétel: letarolta az autópálya szalagkorlátját az ittas sofőr

HelloVidék   
  Megosztom
Sokkoló felvétel: letarolta az autópálya szalagkorlátját az ittas sofőr

Az M3-as autópálya káli szakaszán rögzítette a Magyar Közút egyik forgalomfigyelő kamerája, ahogy egy autós letarolja a belső sáv szalagkorlátját, majd onnan átcsapódik a leállósávba, majd vissza a belsőbe.

Ez egy ékes példája annak, hogy milyen komoly baleseti tényező az ittasság, amellyel nemcsak magukat, hanem a többi közlekedőt is komoly veszélynek teszik ki az ilyen járművezetők, írta a Magyar Közút.

Ezzel a videóval szeretné felhívni a figyelmet a közútkezelő, hogy az autósoknak minden esetben dönteni kell: isznak vagy vezetnek. Viszont volt pozitív része is a történetnek. Ugyanis a baleset után azonnal megállt egy jármű, a sofőr kitette a vészvillogót, az elakadásjelző háromszöget és irányította a forgalmat. Mindezt nagyon profin tette, ugyanis egy szolgálaton kívüli rendőr volt az illető, aki azonnal szolgálatba helyezte magát, ezért is volt rajta hatósági mellény. A gyors reagálásával a többi szakember kiérkezéséig segítette a közlekedőket, így nem történt további baleset a helyszínen.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

magyar közút nonprofit zrt.

m3-as autópálya

videó

ittas sofőr