Irtozatos károkat okoz a magyaroknak: újra több százezer kátyú tátong a hazai utakon

HelloVidék   
  Megosztom
Irtozatos károkat okoz a magyaroknak: újra több százezer kátyú tátong a hazai utakon

A kátyúkárok kétharmadát az első negyedév során jelentik a gépjármű-tulajdonosok, ezért továbbra is időszerű gondoskodni a kátyúbiztosításról: az évi néhány ezer forintért elérhető kátyúbiztosítás jelentősen növeli a veszélyes úthibák által okozott károk megtérítésének esélyét – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A télies időjárás, a jegesedés és a nagy napi hőingás hatására az elmúlt két hét során robbanásszerűen megnövekedett az országban található kátyúk száma, akár százezres nagyságrendben fordulhatnak elő kockázatos úthibák az ország útjain. Forgalmasabb utakon ilyenkor órák alatt akár egy nagyobb kátyú is kialakulhat: általános tapasztalat, hogy az adott útszakaszt jól ismerő autós is gyanútlanul fut bele olyan gödörbe, amely előző nap még nem volt ott.

Gyakran előfordul azonban olyan eset is, hogy sérül a futómű is, sőt, szélsőséges esetben személyi sérüléses baleset is lehet a kátyúba futás következménye, ami már milliós nagyságrendű kártérítéssel is járhat. Kátyúbiztosítás híján az autósoknak az illetékes útkezelőnél kell bejelenteniük a kárt. Lakott területen kívül ez a Magyar Közút Nonprofit Zrt, míg lakott területen belül ilyen ügyekben az adott önkormányzat megfelelő szerve, illetve Budapest fő- és tömegközlekedési útjain a Budapest Közút Zrt. az illetékes.

Az elbírálás során ezek az útkezelők általában a nem megfelelően dokumentált kártérítési igényeket utasítják el, de esélytelenül próbálkoznak azok is, akik úthibára figyelmeztető jelzőtáblával ellátott útszakaszon szenvednek ilyen balesetet. Fentiek miatt az elmúlt évek tapasztalatai szerint a pórult járt autósok az esetek jelentős részében nem tudják érvényesíteni kárigényeiket.

A kátyúbiztosításnak számos előnye van

Bár az útkezelők folyamatosan dolgoznak az úthibák kijavításán, az autósok várhatóan májusig még emelt számban találkozhatnak kátyúkkal az utakon, ezért továbbra is célszerű kátyúbiztosításban gondolkodni, amelynek számos előnye van az útkezelővel intézett kártérítéssel szemben:

Már évi 3 ezer forintos díj ellenében található megfelelő kátyúbiztosítás, amit általában kgfb vagy casco mellé kötik kiegészítő biztosításként. Egyes biztosítók azonban önálló termékként is kínálják. A kátyúbiztosítás kedvezményezettjei nem az útkezelő felé, hanem közvetlenül a biztosítójuk felé jelentik a kárt, ami eleve megnöveli a sikeres kárrendezés esélyeit. Egyes módozatok ráadásul a figyelmeztető táblával ellátott útszakaszokra is fedezetet nyújtanak.

A biztosítók ebben a biztosítási konstrukcióban általában nem számítanak fel önrészt, ami azért is fontos, mert egy átlagos kátyúkár összege még ma is belefér 100 ezer forintba, ami miatt a leggyakrabban 100 ezer forintos minimális önrésszel megkötött casco biztosítások ilyen esetekben nem jelentenek megoldást.

A káreseményt minden esetben megfelelően rögzíteni kell

„A megfelelő dokumentációra kátyúbiztosítás esetében is szükség van – hívja fel a figyelmet Papp Lajos, a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke. – Fontos, hogy az autós maradjon a helyszínen, mert tanúkat vagy hatósági jegyzőkönyvet csak így tud szerezni. Autópályán lehetőség szerint a legközelebbi biztonságos helyszínen kell megvárni az útellenőrt. Célszerű minél több fényképet készíteni a kátyúról és a sérülésről, ügyelve arra is, hogy a helyszín ezek alapján jól beazonosítható legyen. A fényképek mellett érdemes az esetleges tanúk elérhetőségét is megszerezni, a kártérítés folyósításáig pedig meg kell őrizni a sérült alkatrészeket is.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kátyúk

kátyúkár

utak

magyar utak