Őrület, milyen népszerű ez a magyar vidék: mutatjuk, mit rejteget februárban

Dubóczky Krisztina   
  Megosztom
Őrület, milyen népszerű ez a magyar vidék: mutatjuk, mit rejteget februárban

A Tokaj-Nyíregyháza turisztikai térség megkapó természeti szépségét ezeréves történelmi múlt, kulturális emlékek és szakrális zarándokhelyek teszik teljessé. Nem véletlenül az ország egyik leglátogatottabb régiója lett 2022-ben a hivatalos vendégéjszakák száma alapján. Télen is rendkívüli programokkal és látnivalókkal hívogat a térség: termálvizekben ejtőzhetünk, a borok királyát kortyolhatjuk, hogy felmelegedjünk a hűvösebb napokon. Ráadásul újranyitott a vidék legnépszerűbb élményfürdője is az év eleji leállás után, de a megye második legnagyobb településének a fürdője is elnyerte idén a gyógyvíz minősítést, ami miatt külön érdemes felkeresni. Mutatjuk, mi az, amit erre járva semmiképp nem hagyhatunk ki.

2022-ben 14,2 millió vendég közel 40 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken, csaknem negyven százalékkal többet, mint 2021-ben és csak egy hajszállal elmaradva a magyar turizmus minden idők legsikeresebb évének számító 2019-es esztendő eredményétől. Magyarország több térsége viszont rekordot döntött, és túl is szárnyalta a 2019-es év vendégforgalmát. 2021-hez képest pedig másfélszeresére bővültek a szálláshelyi bevételek. Tavaly szinte teljesen visszaépült, és sikeres évet zárt a turizmus Magyarországon, és idén akár a 2019. évi rekord beállítása sem elképzelhetetlen. Guller Zoltán, az MTÜ elnöke kiemelte:

az év egészében a turizmus teljesítménye országos szinten a vendégéjszakákban még nem vitte át, de már súrolta a 2019-es álomhatárt. Magyarország több térsége viszont már 2022-ben túlszárnyalta a rekordév vendégforgalmát.

Tokaj és Nyíregyháza turisztikai térségben például 30%-kal, Gyula és térségében 8%-kal, Pécs-Villány térségében 6%-kal, Budapest környéke térségében 5%-kal sikerült felülmúlni a 2019-es eredményeket. Az első számú belföldi úticélunknak számító Balatonnál is 1%-kal a 2019-es érték felett alakult az összesített vendégéjszakák száma. A magyar vendégek elsősorban vidéken élénkítik a vendégforgalmat, így a vendégéjszakák 57%-át a hazai utazók adták. Ugyanakkor a nemzetközi turizmus is felzárkózott.

Az ágazat sikerei a bevételekben is megmutatkoztak. A szálláshelyek tavalyi, 668 milliárd Ft-os összes bevétele az átlagos inflációt is figyelembe véve 583,4 milliárd Ft-nak felel meg. Ez 2021-hez képest reálértéken 52%-os bővülést jelent. A NAV online-kassza adatai alapján 2022-ben a vendéglátás árbevétele 1490 Mrd forintot tett ki. Ez reálértéken is 24%-kal haladja meg a 2021-es adatokat, olvasható az MTÜ közleményében.

A mobilcella adatok alapján kiemelkedő az egynapos látogatások száma a nyíregyházi Sóstógyógyfürdőnél, ahová a térségbe látogatók több mint fele ellátogat, a tokaji Nagy-Kopasz TV toronynál, Tokajban és a tokaji vízitúraközpont megállóhelynél, valamint a sárospataki Rákóczi-várnál. Az ide látogató turisták 90%-a megfordul ezen látványosságok egyikénél. Belföldi egynapos látogatásokra legtöbben Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyéből érkeznek, de sokan keresik fel Budapestről és Pest megyéből is. A külföldről érkezőket tekintve a legtöbben Romániából, Lengyelországból, Ukrajnából, Szlovákiából és Németországból érkeznek a térségbe

- mondta el az MTÜ munkatársa korábban a HelloVidéknek.

A Tokaj-Nyíregyháza turisztikai térség egyik tengelye Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelye, Nyíregyháza, a maga páratlan látnivalóival.

Nyíregyháza - Sóstó

A névadó 9,5 hektár területű, két részre osztott, sós vizű szikes tó átlagos mélysége 1,5 méter, a sok oldott sót tartalmazó nátrium-kloridos termálvíz, amely a brómos, jódos ásványvizek csoportjába sorolható, gyógyvízzé minősített termálvíz kiválóan alkalmas gerincbetegségek, reumatikus, mozgásszervi és nőgyógyászati panaszok enyhítésére, rehabilitáció és utókezelés esetén.

A tóban nemcsak fürdőzni, hanem csónakázni, vízibiciklizni és horgászni is lehet, valamint a sportkedvelők futópályán élhetik ki mozgás iránti szenvedélyüket. Erdei tornapálya, több modern, kicsiknek és nagyoknak egyaránt szórakozást nyújtó játszótér, esőbeállók, szalonnasütő helyek, sétányok várják itt a kirándulókat. Az országos hírű gyógy- és termálfürdő, valamint hazánk legszebb állatparkja már csak hab a tortán. Az erdőt külön is kedveltté teszi tavasszal a híresen intenzív akácillat, és egy botanikai érdekesség: a tóparti sétányon látható hársfa nyírségi fajtaváltozata.

Itt van a világ legritkább állatainak otthont adó Nyíregyházi Állatpark is, ahol több mint 5000 állat között sétálhatunk. Az Aquarius Élmény- és Parkfürdő egész évben vár, ahol az élmény-, termál-, gyermek- és szaunavilágban az egész család felfrissülhet télen is, a kinti termálmedencékből a gyönyörű csillagos eget, a havas téli tájat is megcsodálhatjuk. 2013-ban nyílt meg az Aquarius Fürdőgyógyászat, ahol luxus körülmények között regenerálódhatunk. A tófürdőben nyáron élvezhetjük a sós víz jótékony hatását, de termálmedence is található a szabad ég alatt a strandkomplexum területén. Ilyenkor télen viszont az Aquarius fürdőkomplexum hívogat számos medencéjével, gyógy- és termálvizével. Miután 2023 elején karbantartási munkák miatt bezárt, február 3-tól újra várja a látogatókat.

Aquarius Élményfürdő

A vendégek a termálvilág szolgáltatásait igénybe véve pihenhetnek, regenerálódhatnak, ahol beltéri és kültéri gyógyvizes medencék, pezsgőágy, szaunavilág, Kneipp-medence, és pezsgőfürdő is található. Az élményvilágban hullámmedence, vízfüggöny, barlanggal készült vadvízi sodrófolyosó, és különböző óriáscsúszdák várják a vízi élmények szerelmeseit.

A legkisebbeket medencékkel, csúszdákkal, Inka romtemplommal, kincses szigettel és egyéb élményelemekkel kiegészített mesés gyermekvilág várja.

A törzsvendégeknek nem kell aggódniuk, természetesen figyelembe vesszük a karbantartás időtartamát, így az Aquarius Élményfürdőbe szóló, korábban megváltott belépőjegyek, fürdőbérletek, és ajándékutalványok érvényességi ideje egy hónappal automatikusan meghosszabbodik, a meghosszabbítást az Aquarius pénztáraiban végzik el kollégáink.

Ez történt a fürdőkomplexumban a karbantartás alatt

A rendelkezésünkre álló szűk egy hónap alatt elvégeztek minden olyan munkát, melyek a kényelmesebb, és biztonságosabb fürdőzést, vagy épp az esztétikumot szolgálják az alábbiak szerint:

  • valamennyi medence teljes vízcseréje, a vízgépészeti rendszerek, tározók tisztítása, fertőtlenítése, a termálkutak karbantartása, kiegyenlítő tartályok fertőtlenítése, karbantartása
  • medencék teljes körű tisztítása, csempe- és fugahibák javítása
  • medenceterek szükség szerinti festési-, burkolási munkái
  • gyermekvilág designfestés javítása, tartópillérek burkolása, a központi medencefalak gumiborítást kaptak
  • gyermekvilág túlfolyó meder szigetelése
  • külső termálmedence teljes medencefej javítás, újraburkolás, befúvók javítása, szivattyú korszerűsítés
  • közlekedőterek burkolati hibáinak javítása
  • csúszdák átvizsgálása, szükség szerinti javítása
  • magasan elhelyezkedő elemek tisztítása, portalanítása alpin technikával
  • világítástechnikai karbantartások és korszerűsítések
  • a finn szauna teljes körű felújítása, a falburkolatok, ülőfelületek, és az ülőfelületek tartószerkezetének teljes cseréjével. A szaunakályhák szükség szerinti karbantartása is megtörtént, így egy teljesen új finn szauna fogadja a vendégeket
  • külső poolbár pultfelület átalakítása, burkolása
  • belső bár frontfelületének újraburkolása

Az élményfürdőbe a belépőjegy ára idén emelkedett, a felnőtt belépőjegy 6900 Ft, nyíregyházi lakosoknak 4500 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 5500 Ft, helyi lakosoknak 3500 Ft, nyugdíjasoknak a hét első munkanapján 3600 Ft a kedvezményes fürdőbelépő, míg a helyi lakosoknak ebben az esetben is olcsóbb, 2100 Ft.

Mátészalka is büszkélkedhet gyógyvízzel 2023-ban

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye második legnagyobb városa idén januárban megkapta a 2023-as év első gyógyvízminősítését: a Mátészalkai Városi Uszoda és Strandfürdő büszkélkedhet ezzel a címmel is immár. Az orvosi vizsgálatok alapján a gyógyvíz csípő- és térdizületi arthrosisban szenvedő betegeknél, a gerinc, valamint az ízületek degeneratív, kopásos megbetegedéseire és a gyulladásos megbetegedésekre is javasolt.

A gyönyörű környezetben található Mátészalka Városi Uszoda és Strandfürdő több medencével, wellness szolgáltatásokkal és gyógyhatású termálvízzel várja kedves vendégeit. A román és ukrán határ közelében elhelyezkedő Mátészalka kellemes, nyugodt környezetben található. A kisváros kiváló fürdőzési és gasztronómiai lehetőségeket tartogat a látogatók számára. Az irodalmi és történelmi emlékekben gazdag szatmár-beregi táj kitűnő kiránduló hely.

A fürdő termálvize gyógyvíz minősítésű, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóság 66/Gyf-2006. számú határozata „Szatmár Kincse” néven gyógyvízzé nyilvánította. A 950 méter mélyről feltörő 58 fokos víz a termálmedencében 32 fokos. A nátrium-hidrogénkarbonátokban gazdag víz alkalmas mozgásszervi megbetegedések, a gerinc és az ízületek degeneratív (kopásos) megbetegdéseinek kezelésére.

A jegyárak barátiak: a felnőtt belépőjegy 2500 Ft, helyi lakosoknak 2000 Ft, a diák és nyugdíjas belépő 2200 Ft, helyieknek 1700 Ft.

Tokaj térsége a borturizmus fellegvára, de van itt más is

Ha a Tokaji borvidék hamisítatlan hangulatát szeretnéd megismerni, ne hagyd ki a dűlőtúrát, melyet ma már számos pincészet indít. Tokaj-Hegyalja több száz vulkáni eredetű dombon fekszik, így a festői kilátás is garantált. Útközben kóstold meg a tokaji aszút is, melynek világszerte csodájára járnak, legutóbb egy mexikói hipermarket polcain fedeztük fel hazánk eme büszkeségét.

Száguldozhatsz a hegyek között

A Szár-hegy és a Magas-hegy közötti 1036 méteres kötélpályán 80 km/h-s sebességgel csúszhat le. A Magyarországon egyedülálló létesítményhez hasonlót Európában is csak az alpesi területeken találni. A különböző kalandpályákat és mászófalakat is kipróbálhatja, bobszánkóval száguldhat az ország leghosszabb és leggyorsabb pályáján, és a három sípálya egyikén akár a havas időszakon kívül is síelhet a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandparkban.

Igazi kuriózum ez a vár

A boldogkői vár messzire kinyúló, meredek sziklagerince remek hely a vidám szelfik készítéséhez. A majdnem ezeréves múltra visszatekintő erődítmény a magyar történelem és egy szívmelengető ősi monda szerves részévé is vált az elmúlt évszázadok során. A történet szerint IV. Béla király bízott meg egy aszalómestert a vár megépíttetésével hálából, amiért elbújtatta őt a tatárok elől. A mester hét lánya is segített a munkálatokban, ezért a király róluk nevezte el a várat Boldogkőnek, hiszen e „hét tündér” itt volt a legboldogabb.

Várakban itt nincs hiány

A Zemplénben rengeteg történelmi zarándokhely található, itt áll többek között Regéc vára, de a füzéri vár is itt magasodik, ahogy a reneszánsz műemlék vár is csalogat Sárospatakon: a híres Rákóczi-vár a Bodrog partján emelkedik, impozáns környezetben. Magyarország egyik leghíresebb vára, hazánk legnagyszerűbb késő reneszánsz műemlékei közé tartozik, egyben az ország legjelentősebb Rákóczi kultuszhelye. Az épületben kialakított Rákóczi-kiállítás 2003-ban az Év Múzeuma díjat is megkapta. Habár alapjait majdnem ezer éve helyezték le, virágkorát a 17. században élte, amikor a Rákóczi-szabadságharc centrumává vált. A fordulatokkal teli történelem emlékezetét a nyugalmas természet egyensúlyozza, ami kellemes sétát ígér.

Füzér vára

Magyarország hét természeti csodájának egyikén, a Várhegyen magasodik Füzér vára. A meredek vulkáni kúpon álló vár hazánk egyik leglátványosabb erődítménye, és egyik legrégebbi építménye is. A reneszánsz és a romantika vonásait is magán viselő vár egyik kiemelkedő látnivalója a színpompás mozaiküveges kápolna.

Magyarország legszebb természeti csodája télen is hívogat: ez a Megyer-hegyi tengerszem

A Sárospatak közelében, a Megyer-hegyen fekvő Tengerszem hivatalosan is Magyarország legszebb természeti csodája. A tengerszemet emberkéz formálta a középkor óta, de mára a hajdani malomkőbánya és a természet lenyűgözően harmonikus egységet alkot itt.

A tó legnagyobb mélysége 6,5 méter, a tavat körülvevő sziklafalak pedig 70 méterrel magasodnak a víztükör fölé. A lélegzetelállító szépségű tavacskát a Malomkő tanösvényen keresztül közelíthetjük meg. A tájékoztató táblák részletes ismertetést adnak a természeti jelenség kialakulásáról, a malomkőbánya történetéről, a bányászatról, a terület élővilágáról. A csapadékvíz felgyülemlésével kialakult tengerszem sajátos botanikai, zoológiai és földtani értékeivel egyedülálló jelentőségű, védett terület. A bányaőr barlangja, a sziklába vájt egykori kovácsműhely, a kibányászott malomkövek és az elszállításukra kivágott "kanyon" szintén érdekes látványt nyújtanak.

A Tengerszem, a kilátó és a Malomkő tanösvény egész évben szabadon látogatható. A Bányaközpont (via ferrata szett bérlés), az őrlőműhely és a Ciróka pihenőpark büféje márciustól októberig minden nap 10.00 - 18.00, november és február között csütörtöktől vasárnapig 10.00 és 16.00 óra között várja a látogatókat.

Krisztus áldó kezei alatt megpihenni

Kétségkívül a tokaji borvidék egyik leglenyűgözőbb látványossága a Tarcalt megkoronázó Áldó Krisztus szobor. Magyarország legnagyobb Jézus szobra mellett állva fenséges körpanorámának lehet szemtanúja a végtelennek tűnő szőlős, valamint a Kopasz-hegybe vájt bányató látványával megfűszerezve.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

utazás belföldön

tokaj

nyíregyháza

mátészalka

mtü

gyógyfürdő

fürdő

látnivalók

sóstó