Befejeződött az útfelújítás Békés vármegyében: ennek sok autós fog örülni

MTI   
  Megosztom
Befejeződött az útfelújítás Békés vármegyében: ennek sok autós fog örülni

Befejeződött a 4432-es jelű út Csanádapáca és Kaszaper közötti öt kilométeres szakaszának felújítása.

Cserkúti András, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés Vármegyei Igazgatóságának vezetője elmondta, a beruházás a Magyar falu program 350 millió forintos támogatásából valósult meg.

Az öt kilométeres szakasz teljes szélességében új aszfaltborítást kapott. Felfestették az útburkolati jeleket és befejeződtek a padkázási utómunkák is. A beruházás része a Békéscsaba-Makó közötti utak felújítási koncepciójának.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

utazás

út

felújítás

munkálatok