Az árvíz miatt módosult a KRESZ: mutatjuk a részleteket
Csütörtöktől használhatják a buszsávot azok a kijelölt járművek, amelyek részt vesznek az árvízi védekezésben - írja a 24.hu.
Az Orbán Viktor által aláírt jogszabály úgy fogalmaz, hogy a kormány egyedi döntése esetén a természeti jelenség által előidézett veszély, katasztrófaveszély vagy katasztrófahelyzet idején a kijelölt szervezetek azon gépjárműve, amelyet a meghatározott feladat ellátására közvetlenül használnak – a természeti jelenség által előidézett veszéllyel, katasztrófaveszéllyel vagy katasztrófahelyzettel érintett települések területén – az autóbusz forgalmi sáv ideiglenes használati feltételeiről szóló – a használathoz kapcsolódó irat tartalmát és ennek kibocsátási körülményeit tartalmazó – kormányhatározatban foglaltak szerint közlekedhet. Más jármű a buszsávra – a sáv keresztezését, a bekanyarodásra felkészülést kivéve – nem hajthat. A menetrend szerint közlekedő busz és troli – a bekanyarodás és a kikerülés esetét kivéve – csak a buszsávban haladhat.
A kormány egy határozatot is elfogadott a „2024. őszi levonuló árhullám által előidézett veszély, katasztrófaveszély vagy katasztrófahelyzet elhárítását végző szervezetek járművei számára az autóbusz forgalmi sáv ideiglenes használatáról”.
A szintén Orbán Viktor által jegyzett döntés szerint az energiaügyi miniszternek, Lantos Csabának kell azonnal gondoskodnia a buszsáv használatára jogosult, az elhárításban részt vevő szervezetek kijelöléséről, illetve arról, hogy a szervezetek megkapják a járműveik megjelölésére szolgáló jelzést: egy öntapadó matricát, „Országos Műszaki Irányító Törzs, OMIT, Árvízvédelem” felirattal. A kormány előírta a matrica méretét, elhelyezését. A jelzés használatát a rendőrség ellenőrzi.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)