Kiderült a nyertes: ez az útvonal lett az Év Erdei Kerékpárútja
Rekord részvétel mellett ért véget az Országos Erdésze5 Egyesület (OEE) pályázata, amelyben Magyarország legkedveltebb erdei kerékpárútját lehetett megválasztani, immár negyedik alkalommal. A nagyközönség öt, döntőbe került útvonal egyikére adha/a le szavazatát. Az útvonalakon közösségi tekerések is voltak.
2773 szavazattal, szoros versenyben végzett az első helyen a Bakonyerdő Zrt. kezelésében lévő, Farkasgyepű-Bakonybél közös kerékpárút, elnyerve ezzel 2024-ban az Év Erdei Kerékpárútja meg5sztelő címet, mely a Bakony-hegység legmagasabb részének, az úgynevezett Öreg- vagy Magas-Bakonynak a megismerésére hívogat, és egy 1968-tól kialakíto/ 15 km hosszú erdei feltáróút. A volt erdei kisvasutak helyén létesített utakon biztonságosan lehet kerékpározni, mert az útvonal sorompóval lezárt az autós forgalom elől. Elején és végén aszfaltos a burkolata, de a többi szakasz is jól karbantarto/, kötö/, murvázott, szintemelkedése csekély.
A nyertes útvonal a hamarosan kialakításra kerülő Horizont országos kerékpárút-hálózathoz csatlakozik. Mivel nagy részben bükkös állománnyal fedett, így nyári nagy melegben is kellemes rajta kerékpározni. Több elágazási lehetősége miatt számtalan csodás látnivalót kínál, mint például a Magyar-forrás, az Erdő kápolnája, a Pénzlik-barlang, a Csillagda, a Monostor, a Bakonyi Erdők Háza vagy a bakonyi Gyilkos-tó. A nyertes úton a szervezők a közel jövőben táblát avatnak, illetve kisfilm is készül róla.
Az OEE által kezdeményezett program célja, hogy a fenntartható erdőgazdálkodást, erdeink ökoszisztéma szolgáltatásait, minél szélesebb körben bemutassa a nagyközönségnek. Továbbá, hogy népszerűsítse az akev életmódot, emellett pedig biztonságunk és a természet megőrzése érdekében felhívja a figyelmet az erdőben történő kerékpáros kikapcsolódás íro/ és íratlan szabályaira. Ezzel kapcsolatban az OEE kiadványt is megjelentetett Tudatos Kerékpározás Magyarország Erdeiben címmel, mely ingyenes letölthető az OEE honlapjáról.
2023-ban a szolnoki Széchenyi Ökoturisztkai Parkerdőben tekergő bicikliút nyerte el az Év Erdei Kerékpárútja címet. 2022- ben a Bükkben található Szalajka-völgy és Olasz-kapu között húzódó kerékpárút végzett az első helyen, míg 2021-ben a Nógrád megyei Somoskőújfalu – Eresztvény közö/ húzódó erdei kerékpárút lett a győztes.
A pályázatra útvonalat jelölők közö/ 2024. október 4-én sorsol ki az Egyesület családos e-kerékpáros túrákat.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)