Brutális, mennyire hasznos ez a kis barna golyó: ezt a trükköt minden hobbi kertésznek tudnia kell
Hogy mire használhatjuk? Miért tesz jó szolgálatot a cserepes növényeknek? Ennek jártunk most utána.
Hogy mire használhatjuk? Miért tesz jó szolgálatot a cserepes növényeknek? Ennek jártunk most utána.
Bár az időjárás még korántsem a tavasz irányába mutat, a lekesebb kerttulajdonosoknak azért akad pár tippünk, ha épp nincs zimankó, mi mindennel lehet januárban is foglalatoskodni.
A rezsicsökkentés korábbi gyakorlatának megváltoztatása óta a legtöbb magyar háztartásban alaposan átgondolják, hogyan használják az áramot fogyasztó háztartási eszközöket, berendezéseket.
Javában tart a fűtési szezon, az interneten pedig sokan kínálják a portékájukat. Viszont nem árt résen lennünk, ugyanis gyakori, hogy megpróbálják átverni a vásárlókat, figyelmeztet a Nébih.
Sokkoló, de a magyar háztartások energiafelhasználásának 71%-át a fűtés teszi ki. Ez a döbbenetes arány főleg a megfelelő hőszigetelés hiányára eredeztethető vissza.
Térdig gázolunk az őszi időszakban, aminek önmagában elég meghitt és romantikus hangulata van, ha a sárguló falevelekre, a hűvösebb szellőre és a korán sötétedésre gondolunk. Ugyanakkor az ősz a betegségek szezonja is, ez kétségtelen.
Ősszel nemcsak mi szeretünk egy jó meleg, védett helyen elvackolni, hanem sajnos az élelmiszermolyok is. Egész évben előfordulnak ezek a kártevők a konyhákban, de ilyenkor különösen elszaporodhatnak.
A szeptember közeledtével sokan költöznek albérletbe, esetleg vágnak neki a lakásvásárlásnak. A megfelelő otthon kiválasztása rengeteg tervezéssel jár, ha pedig megvan az álomlakhely, akkor dekorálunk, új bútorokat veszünk.
Hogyan is készíthetjük el, hogy ne egy száraz cafatot kínáljunk fel a családi asztalon? Ennek jártunk most utána!
Sokszor halljuk, hogy a reggeli a legfontosabb étkezés, hiszen elindítja a napot és hatással van a teljesítményünkre, egész napi közérzetünkre. Tavasszal még ennél is többet várhatunk egy alaposan átgondolt zöldséges reggelitől.
A növényeid profitálnak belőle? Vagy többet ártunk, mint használunk? Ennek jártunk utána.
A magyar emberek körében és a háztartások nagy részében mindig a fa az egyik legkedveltebb fűtőanyag.
Az ablaküvegek belülről gyakran bepárásodnak ilyenkor ősszel és télen, ha a páratartalom túl magas, és a szoba, valamint a kinti hőmérséklet közötti különbség nagy.
Te tudod, mennyi mindenre használhatod a szódabikarbóna a háztartásban? Biztos neked is van egy szekrénynyi tisztítószered, de talán arra nem is gondoltál, hogy ezek helyett sok esetben elég az olcsó szódabikarbónához nyúlni, és megoldódik a gondod.
A mikulásvirág meghálálja a megfelelő gondoskodást és képes hosszú hónapokon át egészséges maradni, feldobva a lakás bármely pontját. Néhány tippet bevetve a mi növényeink is sokáig remek formában lehetnek!
Cikkünkben most annak jártunk utána, milyen fával érdemes fűteni, hogyan kell azt tárolni.
Az évelő növények talajtakarása számos előnnyel jár, hiszen a talajtakaróként kihelyezett, jól lebomló komposzt biztosítja a szükséges tápanyagokat a hideg évszakokban is.
Egyértelműen megfigyelhető idén, hogy a korábbi évekkel ellentétben egyre nagyobb számban jelentek meg a nagyobb méretű darázsfajok a hazai portákon, kertekben.
A rutinná vált halogatás a modern korban szinte népbetegséggé nőtte ki magát otthon és a munkahelyeken egyaránt. Ezekkel az egyszerű trükkökkel bárki leküzdheti ezt a rossz szokást.
Miért hoz a nyúl húsvéti tojást? Erre a kérdésre a Packeta szakemberei sem tudnak választ adni, de arra igen, hogy hogyan – pontosabban hogyan nem – érdemes „nyuszit” küldeni távol élő családtagjainknak ezen az ünnepen.