Fészekrakó program, kicsit másként: így tették biztonságossá a gólyák lakhelyét

HelloVidék   
  Megosztom
Fészekrakó program, kicsit másként: így tették biztonságossá a gólyák lakhelyét

Náddal és gallyakkal körbeszőtt biztonságos otthont építettek a kömlődi gólyáknak, ugyanis az elmúlt negyven évben nem tisztelte meg a Vértes hegység lábánál lévő falut egyetlen kelepelő sem.

Bogáth István, Kömlőd polgármestere minden követ megmozgatott a gólyák biztonsága érdekében, például szakembereket hívott segítségül.Márton Vlad András, a BirdMania-Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpont munkatársa szerint ez már a 38. műfészek, amit az elmúlt 2,5 évben építettek az E.on közreműködésével és segítségével villanyoszlopra - számolt be róla a kemma.hu.

Minden oka megvolt erre, ugyanis két tojást őrzött a fészekben. A szakemberek a gólyamentés során óvatosan kiemelték a fészekből a tojásokat, amiket mobil inkubátorba helyeztek, végül visszakerültek eredeti helyükre, csak egy másik fészekbe.

A madár nem szállt túl messzire, az egyik szemközti ház kéményéről figyelte az akciót. Végül, csaknem fél órát kellett várni, mire újra elfoglalta helyét a szárnyas a kisbolttal szemben lévő oszlop tetején ezúttal már az új, biztonságos fészkében.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

életmód

gólya

fészek

madár