Tovább dübörög a települések fásítása: de vajon mi állhat a háttérben?

HelloVidék   
  Megosztom
Tovább dübörög a települések fásítása: de vajon mi állhat a háttérben?

Az év végére elérheti az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma Magyarországon.

A Településfásítási Program elmúlt három éve alatt már 46 ezer sorfát ültettek el, mintegy 1500 településen. Ez a szám tovább emelkedhet, idén év végére már összesen 2000 település zöldülhet 56 ezer sorfával. Veszprém vármegyéből 45 település pályázott sikeresen, a legkisebb lélekszámú a 111 fős Németbánya, a legnagyobb pedig Balatonalmádi csaknem 10 ezer lakosával.

Az ország fával borított területének növelése érdekében hirdették meg még 2019-ben az Országfásítási Programot, melynek eredményeként eddig mintegy 50 ezer hektár új erdő létesítésére nyertek támogatást a magyar gazdák.

Az erdők nemcsak több ezer család számára nyújtanak megélhetést és téli tüzelővel látják el a lakosságot, hanem egész régiókra kiterjedően csökkentik a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait, például kiegyenlítik a hőmérsékleti szélsőségeket, védenek a viharok ellen, aszályos időszakban párásítják a levegőt

- hangsúlyozta Kovács Zita, az Agrárminisztérium birtokpolitikáért felelős miniszteri biztosa szerdán, a Veszprém vármegyei Farkasgyepűn.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

életmód

fa

ültetés

természet