Beteg gyermekekhez és állatmenhelyekhez áramlik a legtöbb adó 1 százalék

MTI   
  Megosztom
Beteg gyermekekhez és állatmenhelyekhez áramlik a legtöbb adó 1 százalék

A legtöbben gyermekek fejlődésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk 1 százalékát, amelyről május 20-ig lehet rendelkezni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.

Felajánlásokat kizárólag azok a civil szervezetek kaphatnak, amelyek korábban regisztráltak a NAV-nál, valamint a technikai számmal rendelkező, bevett egyházak és a kiemelt költségvetési előirányzat, amely az idén is a Nemzeti Tehetség Program. Kiemelték: a NAV honlapján valamennyi lehetséges kedvezményezett megtalálható. A rendelkezőnyilatkozat elektronikusan, papíralapon vagy személyesen is benyújtható a NAV-hoz, akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is a "18EGYSZA" lapon.

A korábbi évek gyakorlatával egyezően a munkáltatók továbbra is összegyűjthetik a munkavállalóik nyilatkozatát. A nyilatkozatot tartalmazó, kívül aláírt borítékot a munkáltatónak zárt csomagban kell továbbítania az adóhivatalhoz.

Tavalytól a bevett egyház technikai számára szóló rendelkezőnyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg másik technikai számos kedvezményezettet, vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza. A civil kedvezményezett és a kiemelt költségvetési előirányzat számára viszont évente kell megtenni a felajánlást.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

adóbevallás

adó

1 százalék

felajánlás

gyógyítás

állat

állatmenhely

betegség