Több mint kétmilliárdért fejlesztenek: a közlekedés is könnyebb lesz a vármegyében

MTI   
  Megosztom
Több mint kétmilliárdért fejlesztenek: a közlekedés is könnyebb lesz a vármegyében

Több mint kétmilliárd forintból Érsekhalmát, Nemesnádudvart és Sükösdöt összekötő szakasszal bővül a Bács-Kiskun vármegyei kerékpárút-hálózat.

A megépülő kerékpárút a már megvalósult Hajós-Érsekhalma szakaszt köti össze a Sükösd mellett futó EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárúttal. A majdnem 14 kilométer hosszú nyomvonal érinti az érsekhalmi földvárat, a nemesnádudvari pincesort és egy jelentős szakaszon a Duna-völgyi-főcsatorna partján vezet majd.

A fejlesztés megvalósítására az érintett településekből és a Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatából álló konzorcium az európai uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz forrásból 2,2 milliárd forintot nyert.

A térség vízi turisztikai fejlesztése is tervezés alatt áll, amelynek eredményeként a jövőben lehetővé válik az evezés a Vajas-fokon és a Duna-völgyi-főcsatornán. Így a gyalogos, a kerékpáros és a vízi turizmus egymást erősítve komplex kínálattal vonzza majd a látogatókat a térségbe.

A tervezett kerékpárút azonban nemcsak a településeket, hanem a térségi látnivalókat, értékeket is összeköti. Érsekhalmára nemcsak a bronzkori földvár miatt érdemes elmenni, hanem a helyi termékek és a horgásztó miatt is, de a vadászház és az erdei iskola látogatottságának is jót tesz majd a becsatlakozás a kerékpárút-hálózatba.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

gazdaság

út

kerékpár

fejlesztés