Nem titok többé: ennyi magyar vette igénybe eddig a csokot

MTI 2019. január 7. 12:57
Már csaknem százezer család vette igénybe a négy éve bevezetett családi otthonteremtési kedvezményt (csok) és egyre többen érdeklődnek a bővülő lehetőségek iránt - mondta a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Király Nóra fontos változásnak nevezte, hogy múlt év decemberétől már a kétgyermekes családok is igénybe vehetik a 10 millió forintos kamattámogatott hitelt, és 10-ről 15 millió forintra emelkedett a három vagy több gyermeket nevelők által felvehető kamattámogatott hitel összege.

Kiemelte azt is, hogy jelentősen csökkentek a csok igénylésének adminisztrációs terhei. A Ficsak elnöke rámutatott arra, hogy az adókedvezmények miatt egy háromgyermekes családnál akár mind a két szülő megkaphatja a teljes bruttó bérét, és ettől az évtől már a kétgyermekesek is közelítenek ehhez.

Király Nóra felhívta a figyelmet arra is, hogy az elmúlt nyolc évi családtámogatások hatására lassan, de növekedni kezdett a termékenységi ráta Magyarországon. A Ficsak elnöke kifejtette: bíznak abban, hogy a családok anyagi és erkölcsi támogatásának hatására még több fiatal kap kedvet a családalapításhoz.