Szolnoknak fontos az egészség: mától öt napig ingyenesek a szűrővizsgálatok

MTI 2019. március 4. 16:00
Tiszta szívvel Szolnokért! elnevezéssel ingyenes betegségmegelőző lakossági szűrővizsgálatok kezdődnek március 4-én, hétfőn az alföldi megyeszékhelyen. A péntekig tartó akció során Szolnokon különböző helyszíneken - iskolákban és művelődési intézményekben - várják az embereket.

A megyei Hetényi-kórház és az önkormányzat együttműködésében megvalósuló programban a szűréseken túl a népbetegségnek számító érszűkülettel és a sürgősségi betegellátással kapcsolatos tudnivalókról ismeretterjesztő előadásokat tartanak.

A szűréseket végző szakemberek az elmúlt években, 2007 és 2015 között 43 ezer ember vizsgálatát végezték el. Ezek alapján bebizonyosodott, hogy a szűréseken való részvétel minden korosztály számára fontos, hiszen számos betegség időben történő felismerése akár életet is menthet, mondta el Szalay Ferenc, a Tisza-parti város polgármestere az MTI-nek.

Évről évre egyre többen jelentkeznek a vizsgálatokra, mondta el Bene Ildikó, a Hetényi-kórház megbízott főigazgatója az akciók hasznosságáról. Míg 2015-ben 2400, tavaly már több mint 2800 ember kereste fel a szűrési pontokat. Az idén újdonság lesz, hogy hétfőn délután megnyitják a rendelőintézetet, azért, hogy az érdeklődők betekinthessenek a "kulisszák" mögé.