Kedden kezdődik az állásbörze Szegeden: hetven kiállító mutatkozik be

MTI 2019. március 11. 11:00
Állásbörzét rendez kedden a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a régió legnagyobb munkaerőpiaci rendezvényén csaknem hetven kiállító mutatkozik be - tájékoztatta felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Az eseményre az egyetem gyakornoki helyet kereső hallgatóit, leendő friss diplomásait és minden olyan, már szakmai tapasztalattal rendelkező érdeklődőt várnak, aki kíváncsi arra, hogy jelenleg milyen nyitott pozíciókat kínálnak a munkáltatók.

A kiállítók között regionális cégek, az ország legnagyobb multinacionális és hazai vállalatai, munkaerő-közvetítők és egyéb szolgáltatók egyaránt szerepelnek.

Az állásbörzét hagyományosan felkészítő programok előzték meg, kedden az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjában már az információátadásé a főszerep interaktív, izgalmas formában. Az előadások során olyan dilemmákat érintenek, hogy milyen előnyöket és lehetőségeket tartogat a multi, kis- vagy középvállalkozói vagy épp a startup lét, hogy szó esik a munkakeresés és bemutatkozás modern formáiról, illetve arról is, hogyan működhetnek együtt hatékonyan a hétköznapokban a különböző generációk.

A délutáni Élő könyvtár program során a hallgatók az egyetem egy-egy ma már hírnevet szerzett korábbi hallgatójának pályaútját ismerhetik meg. A vendégek moderátor vezetésével mesélnek szakmai indulásukról, meghatározó állomásokról, illetve betekintést adnak a kutatás, rendezvényszervezés, IT, marketing és HR terület mindennapjaiba, sajátosságaiba, megmutatva az egyes szakmai területekben rejlő lehetőségeket és kihívásokat. A programot kötetlen beszélgetés követi, ahol a hallgatók kis csoportban tehetik fel kérdéseiket a meghívott vendégeknek.

Az állásbörzén adják át az SZTE Alma Mater Díjat is, amelyet a Szegedi Tudományegyetem öregdiák szervezete minden évben azon cégnek ítél, amely az SZTE-vel szoros tudományos, szakmai kapcsolatot ápol és kiemelt foglalkoztatója a Szegeden végzett hallgatóknak.