Most érdemes rágyúrni a nyelvtanulásra: októbertől igényelhető a nyelvi diákhitel

MTI 2019. május 21. 16:01
Októbertől igényelhető a nyelvi diákhitel, amely az aktív és passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, valamint a már végzett hallgatókat segíti a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzésében - közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában.

A Diákhitel 1 keretén belül nyelvtanulásra felvehető 500 ezer forint nagy segítséget jelent a hallgatóknak, mondta el Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

Számításaik szerint idén körülbelül háromezer hallgató fogja igényelni a hitelt, a következő években pedig folyamatosan nő majd ez a szám, tette hozzá a vezérigazgató.

A vezérigazgató kitért arra is, hogy a tandíjra felvehető Diákhitel 2-t minden ötödik önköltséges hallgató felveszi. 2018-ban ennek kihasználtsága több mint harminc, a szabad felhasználásúé pedig hat százalékkal nőtt. A bedőlt hitelek aránya nyolc-kilenc százalék, tette hozzá.