Ki nem találod, mivel foglalkozik most a Viszkis rabló: itt telepedett le Ambrus Attila

HelloVidék 2019. június 5. 12:01
Duna-parti földet vásárolt a feleségével Ambrus Attila, aki belevágott a bionövény-termesztésbe és a pálinkafőzésbe is, sőt az új birtokán jurta is épül.

„Anna, a pici lányunk négy hónapos, lassan elkezdheti enni a gyümölcsöket, zöldségeket. Szeretném megtermelni neki ezekből a legegészségesebbet” – mondta el a Blikknek az 51 éves Ambrus Attila, aki a gyümölcs egy részéből lekvárt készít, a többiből pedig szeszt főz. Ambrusék vidéki otthonában már készen áll az üst, esténként pedig a pálinkafőzés fortélyait tanulja.

Néha magam is megiszom a pálinkát, de továbbra is a whisky híve vagyok, tanulmányoztam annak a készítését is, ha tehetném, abba is belevágnék, de egyelőre a pálinka a biztosabb

– árulta el a jogsiját visszakapó Ambrus Attila, aki napközben továbbra is készíti fazekastermékeit. A Viszkis azt is hozzátette, hogy a meggytől kezdve a barackig, a szilváig mindenféle gyümölcs megterem a család földjén. Kiemelte, hogy bár rengeteg rossz döntést hozott az életben, most már csak a jóra szeretne koncentrálni. A pálinkafőzés és a gazdálkodás mellett szombattól keddig Esztergomban fogja árulni a portékáit a pünkösdi vásáron.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán