Unod már a Balatont? 5 vízparti nyaralóhely belföldön, amit csak kevesen ismernek

Liszkai Attila 2019. június 8. 06:45
Bár idén az időjárás igen viszontagságos, úgy tűnik, végre beköszöntött az igazi nyár, és elindulhatunk strandolni. Sokan lefoglalták már nyaralásukat, vannak azonban, akiknek nehéz megtalálni a pihenésre legjobban megfelelő helyet. A HelloVidék összeállított egy listát azoknak, akik a csendes, turistamentes, természetközeli tájakat kedvelik. A listában hazai, kevésbé ismert nyaralóhelyek szerepelnek, ahol a nyugalom az úr.

Szálkai-tó

Szálka Tolna megyében, dombok, völgyek, erdők között található, a szekszárdi dombvidéken. A tavat a terület leghosszabb völgyének elzárásával alakították ki. Szálka csodálatos környezetben fekszik: keleten a Sárköz síksága, nyugaton a Völgység, észak felől pedig a Hegyhát határolja. Szálka település Szekszárdtól és Bonyhádtól egyformán 12 km-re található.

A tó kedvelt fürdőzőhely, melynek keleti része sekélyebb és kagylósabb, nyugat felé pedig egyre mélyebbé válik. A strand területén a legmélyebb pont 2 méter, bóják jelzik a vízmélységet. A strand egy részét fák és bokrok borítják, itt kempingezésre is van lehetőség. A strandon van vízibicikli, csónak, és kajakbérlési lehetőség is, ha itt járunk, mindenképp érdemes igénybe vennünk valamelyiket, mivel a tó, és a környék élővilága nagyon gazdag: rengetegféle madárral találkozhatunk, és ha szerencsések vagyunk, teknősöket, és egyéb állatokat is láthatunk.

Azokat, akik az aktív kikapcsolódást részesítik előnyben, homokos strand röplabdapálya, mini-focipálya és kosárlabdapálya várja. A gyerekekre is gondoltak a strandon; homokos játszótér és csúszdás faház is a rendelkezésükre áll. A parton büfésor is elérhető.

Szálka Strand belépőjegy árak
Napi, 6 éves korig díjtalan
Napi, 7-14 éves korig 350 Ft
Napi, 14 éves kor felett 500 Ft
Kemping díjak
Napi, 6 éves korig díjtalan
Napi, 7-14 éves korig 1 200 Ft
Napi, 14 éves kor felett 1 800 Ft

Amennyiben nem a kempingben szeretnénk éjszakázni, több szálláslehetőség is akad Szálkán, mint például a Trófea fogadó, a Hotel Rittinger, vagy az Árpád ház. Ezeken a szállásokon 6000 és 9000 forint közötti árral kell számolnunk éjszakánként egy főre.

Arlói-tó

Az Arlói-tó és a tavat körbevevő táj Borsod Abaúj Zemplén megye egyik legszebb tája. A tóhoz tartozó kemping és a strand összefoglaló neve Suvadás liget, mely csendes, nyugodt környezetével csábítja ide a látogatókat. A suvadás kifejezés földcsuszamlást jelent, ugyanis az Arlói-tó épp egy ilyen földcsuszamlás révén keletkezett, a tavat ez teszi különlegessé, ugyanis egész Európában összesen két ilyen tó van: az Arlói, és az erdélyi Gyilkos-tó.

A tó rendkívül sokszínű; strandolás mellet van lehetőség horgászatra, és vízibicikli bérlésre is, a sportok kedvelőinek pedig sok egyéb lehetőségük akad itt az aktív kikapcsolódásra: biliárd, darts, foci és lábtenisz várja őket. Azok is jó helyen járnak, akik szeretnek kirándulni, ugyanis a közeli hegyekben és erdőkben több túraútvonal közül is válogathatnak. A tó partján a Hableány Vendéglő várja az éhes strandolókat.

A Suvadás ligetben rendezvényeket is szoktak tartani, ezek elsősorban rock fesztiválok és motoros találkozók, de volt már példa Laskafesztiválra, Országos Hajómodellezési Bajnokságra és Festőtáborra is. Arlón nem csak a strandot újították fel, hanem a vendégházakat is, így aki nem szeret kempingezni, az is könnyedén találhat megfelelő szállást magának.

Ha nem akarunk sokat ingázni, foglalhatunk szállást a Suvadás ligetben is, az ide épített apartmanok a tóra néznek, van belőlük téglaépület és faház is. Jó hír azoknak, akik háziállatukkal szeretnek nyaralni, hogy ezek a szállások állatbarátok: macska és kutya bevihető, mindössze 300 Ft / éj felárért. A Suvadás ligetben ingyenesen érhető el wifi-hálózat, viszont a parkolás fizetős. Amennyiben nem zavar minket, ha egy kicsit autóznunk kell a tóhoz, a legközelebbi szálláshelyek Ózdon találhatók, körülbelül 8,5 kilométerre Arlótól, ami negyed órás kocsikázást jelent. Itt megszállhatunk a Hotel Ózdban, vagy a Bolyki Apartman Ózdban, előbbi 10 300 forint/fő/éj, utóbbi 13 300 forint/fő/éj ellenében vehető ki.

Suvadás Liget Strandbelépők
Napi, felnőtt 700 Ft
Napi, diák, nyugdíjas 500 Ft
Bérlet: 10+1 alkalom 5 000 Ft
Kemping árak
Napi, kőház 9 500 Ft/fő
Napi, faház 7 000 Ft/fő
Napi, sátorhely 1 000 Ft
Napi, lakókocsihely 2 000 Ft

A sátorhely és a lakókocsihely után kempinghasználati díjat

számolnak fel, ez 500 Ft/nap

Gamászai strand

A Gamászi strandot azoknak ajánljuk, akik nem tudnak elszakadni a Balatontól, de csendes, nyugodt kikapcsolódát keresnek. Bármilyen hihetetlennek tűnik is, Siófokon is van olyan strand, ahol nem nyüzsögnek tömegek a vízparton. A Gamászai strand Siófok legkisebb strandja. Fizetős, de kevésbé ismert Siófok keleti szélén található, egészen Balatonvilágos határában, de még Siófok területén, a Baross Gábor utca legvégén.

A Gamászai strand nagy játszótérrel, büfével, és bérelhető napágyakkal várja a nyugalomra vágyó nyaralókat. A gyerekeknek felújított, 160 négyzetméteres homokozót építettek ki, biztonságos játékelemekkel, továbbá van öltöző, értékmegőrző és étkezési lehetőség is az összes klasszikus Balaton-parti fogással.

A strand területe füves, 120 méter hosszúságú, és 30-40 méter szélességű és kisebb-nagyobb fák is árnyékolják, így a legmelegebb órákban be tudunk húzódni az árnyékba. A part kavicsszórásos, a strandon Csónak és vízibicikli bérlésre is van lehetőség. A strand kedvez a kerékpárral érkezőknek; amellett, hogy be lehet vinni a bicikliket a strand területére, a hely fekvése is szerencsés, mivel pont a Balatoni kerékpárút mellett helyezkedik el.

Gamászai strand belépőjegy árak
Napi, felnőtt 700 Ft
Napi, gyerek 300 Ft
Napi, családi (2+2) 1 500 Ft
Heti, felnőtt 4 000 Ft
Heti, gyerek 1 800 Ft
Heti, családi (2+2) 10 000 Ft

Borostyán-tó

Ez a rendkívül tiszta vizű tó Zalalövő nyugati határában fekszik. A tó mélysége átlagosan 3 méter, ám a kiépített strandszakaszon alacsony a vízszint, így gyerekek számára is biztonságos. A Borostyán-tavat a Szőce-patak és megannyi más forrás táplálja, ennek köszönhetően a tó vízminősége kitűnő, ezt bizonyítja az is, hogy a tóban még a szennyezésekre különösen érzékeny rákok is megélnek. A tó partját szépen kiépített füves terület jellemzi, ahol árnyékos helyek is találhatóak.

A Borostyán-tó kifejezetten jó választás a sportolni vágyóknak; úszáson és evezésen túl kiépített strandröplabda- és strandfocipálya várja őket, sőt a tó körül kialakítottak egy húszállomásos erdei ügyességi tornapályát is.

A tóstrand egy része teljes mértékben kutyabarát, rengeteg gazdi mellett napozik és fürdőzik négylábú kedvence. A kutyás strand műfaja a Borostyán-tónál kitűnően működik: a kutyás vendégek a tó egy távolabbi szegletében foglalnak maguknak helyet, hogy az ebek se a fürdőzőket, se a napozókat ne zavarhassák.

Mivel a tó vízminősége kiváló, sokféle halfaj megél itt, így ha a horgászat szerelmesei vagyunk, akkor is jó helyen járunk. A tó területén külön ki vannak jelölve e a horgász-területek, így a fürdőzők nem fogják megzavarni a fogást. A horgászengedély árairól és további tudnivalókról itt lehet bővebben olvasni.

A tó környékén kemping működik, ahol nem csak sátrazni lehet; 4 és 5 fős, mindennel felszerelt emeletes rönkházak várják a pihenni vágyókat. Van lehetőség sátorházak bérlésére is, ezekben két ágy található, továbbá lehetőség van számos egyéb szolgáltatásra is, ezekről bővebben itt lehet olvasni.

Borostyán-tó strand árak
Napi, felnőtt 500 Ft
Napi, diák, nyugdíjas 300 Ft
Kemping
Sátor
Kempinghely 930 Ft
Felnőtt 1 300 Ft
Gyermek (6-12) 650 Ft
Lakókocsi
Kempinghely 1 950 Ft
Felnőtt 1 300 Ft
Gyermek (6-12) 975 Ft
Sátorház 7 100 Ft
Rönkház 21 100 Ft (egész ház/éj)

Lak-völgyi tó

A Lak-völgyi tó és környéke igazi szabadidő-paradicsom. A tó Bélapátfalván található, tágas rétek veszik körbe, melyek kiválóan alkalmasak sportolásra, illetve vannak kijelölt tűzrakó helyek is. A tó környéke rengeteg kirándulási és kerékpározási lehetőséget rejt, a Kék túra útvonal is itt halad el. A környék erőiben sok ösvény fut, ezek zöme nem csak gyalogosan, hanem biciklivel is járható.

A Lak-völgyi tó valamelyest eltér listánk többi tavától, ugyanis ide első sorban nem strandolni járnak a nyaralók, a hely inkább a kirándulni, kerékpározni és horgászni vágyóknak kedvez. A tóban mindazonáltal nem tiltott a fürdőzés, csak nincs erre kiépített strand. A tó gyorsan mélyül, így csak a jó úszóknak ajánlott a fürdőzés, amit – strand hiányában – ingyenesen megtehetnek. Aki horgászni szeretne, az a Szomjas Csuka kisvendéglőben vásárolhat napijegyet.

Bélapátfalván több szálláslehetőség közül is válogathatunk, mint például az Apátságúti, a Tök-Ász, vagy a Viktória vendégház, ezek 3500 – 6000 forint közötti áron bérelhetők egy főre éjszakánként. Azoknak, akik a tóra néző kilátással szeretnének kelni és feküdni, a Villa Tópartszálláshelyen ajánlott szállást foglalniuk, itt valamivel magasabbak az árak, de a csodálatos környezet mindenért kárpótol minket. A Villa Tópart-ban étterem is működik, a szállás díja pedig – amennyiben a tóra néző szobát választunk – 8000 forint/fő/éj.

Bélapátfalvához közel – körülbelül 10 kilométerre - található Szilvásvárad, melynek közelében mindenképp érdemes felkeresni a Fátyol vízesést, mely a Szalajka-völgy egyik leglátványosabb természeti képződménye. A Szalajka-völgy körülbelül egy félnapos kirándulást jelent, a völgyben számos étterem várja a túrázókat.

Fotók: MTI/H. Szabó Sándor, MTI/Máthé Zoltán, Instagram