Szakmakóstoló gyerekeknek: a diákok megismerkedhetnek az agráriummal

HelloVidék 2019. június 15. 17:02
Idén nyáron a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az egész országra kiterjesztve szervezi meg a „Szakmakóstoló hét” nevű pályaorientációs eseményeit. A kezdeményezésnek köszönhetően a fiatalabb generáció felkészülten, a különböző szakmák profilját kellőképpen megismerve találkozhat a leendő munkaadókkal és betekintést nyerhet abba, hogy az adott szakmákat milyen munkakörülmények jellemzik.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Képzési Igazgatósága a tavalyi sikeres, első ízben Bács-Kiskun megyében megtartott program után idén nyáron június 17-e és július 19-e között az egész országra kiterjesztve, 18 agrár-szakképző intézmény bevonásával szervezi meg a „Szakmakóstoló hét” nevű pályaorientációs eseményeit, olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleményében.

A köztestület által szervezett programsorozat elnevezése könnyen magyarázható: „Szakma”, mert az egyhetes pályaorientációs program során a résztvevő diákok több, az agráriumhoz, az állattartáshoz, a növénytermesztéshez, az élelmiszeriparhoz, a falusi vendéglátáshoz kapcsolódó szakmunka szakképesítéseivel elmélyülten ismerkedhetnek meg; „kóstoló”, mert az említett szakképesítések munkafolyamataiba, alapvető fogásaiba kóstolhatnak bele.

Ezzel a kezdeményezéssel a NAK az agráriumban mutatkozó munkaerő-piaci igényekre ad választ. A „Szakmakóstoló hét” a köztestület által már hagyományosan az őszi, egynapos rendezvénysorozat kiegészítéseként jön létre, így is népszerűsítve a mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmákat elsősorban az 5-7. osztályos tanulók és szüleik körében. A rendezvény a hagyományos pályaorientációs programokkal szemben az agrár-szakképesítések élményalapú megismerését helyezi előtérbe, ahol a tanulók kipróbálhatják a munkafolyamatokat a duális képzésben résztvevő gazdálkodók bevonásával.

A tapasztalatok szerint kiemelten fontos a fiatalabb generáció bevonása, hiszen így felkészülten, a különböző szakmák profilját kellőképpen megismerve találkozhatnak a leendő munkaadókkal és képet kaphatnak arról, hogy az adott szakmákat milyen munkakörülmények jellemzik. A majdani munkavállalók mellett elengedhetetlen az agrárszakmában dolgozó sikeres vállalkozók bekapcsolása a programba, akik személyes példájukon keresztül mutathatják be, hogy milyen fejlődési, továbblépési lehetőségek biztosítottak az adott szakképesítésben, ezzel is vonzó perspektívát mutatva az érdeklődők számára. A tervek szerint a köztestület hosszú távon olyan eredményes pályaorientációs tevékenységet folytat, amely a mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmákba jelentkezők számának növekedését eredményezi.

A pályaválasztás előtt álló, 5-7. osztályos diákok kiválasztása – a megyei képzési referensek közreműködésével – az általános iskolák igazgatóinak, valamint az intézmény pályaorientációért felelős munkatársának javaslatát figyelembe véve történt meg. A NAK a programba olyan tanulók bevonását várta, akik érdeklődnek az agrárszakmák iránt vagy motiváltságot, illetve nyitottságot mutatnak az agrár- és élelmiszeripari képzések irányába.

Fotó: MTI/Molnár Edvárd