Ebben a vidéki városban mondják ki a boldogító igent: ilyen lesz Rékasi és Pikali nagy napja

HelloVidék 2019. július 22. 16:30
Új kihívások várnak Rékasi Károlyra (56) élete minden területén: önkormányzati képviselőnek készül, új, kétszemélyes darabot mutatnak be a párjával, Pikali Gerdával, ráadásul kész az új házuk, valamint hamarosan férj lesz - írja a Blikk.

Ahogy a portál írja, az esküvőjük helyszínéül Visegrádot választották, és azt szeretnék, ha már meglépik ezt a fontos mérföldkövét, legyen tökéletes minden, ahogy a ruha, úgy a környezet is.

Gerdával már szépen elterveztünk mindent. Hagyományos és bolondos lesz egyszerre, magunkhoz igazítva. Az biztos, hogy ne egyéjszakás kalandra számítson a násznép, mert nem csak a hivatalos ceremónián és a lakodalmon leszünk a vendégeinkkel. Sokkal több időt szánunk a szokásosnál az esküvőnkre!

- mondta a színés arra a kérdésre, hogy milyen típusú esküvőre lehet számítani. Kitért arra is, hogy vőfély viszont nem lesz jelen az esküvőn. Mint fogalmazott, sokat töprengtek Gerdával, majd azt mondtam neki:

Kicsim, ki tudlak kérni a szüleidtől én is. Édesanyámtól, a testvéremtől el tudok búcsúzni én is. A vacsorán egy-egy lakodalmi fogás előtt pedig kiperdülök középre, és a saját vőfélyemként jó étvágyat kívánok.” Gerda szerint ezzel kizárólag spórolni akarok