Ide menekül a városi nyüzsgés elől Csuja Imre

HelloVidék 2019. november 26. 14:00
Lovász László még a Csuja Imrét és családját ért tragédia előtt készített interjút a színésszel, a felvétel az akkori hangulatát és terveit tükrözi. A műsorvezető hálás volt, amiért Csuja Imre igent mondott a Lakástalshow-ra, hiszen amikor a színész nem a színházi munkái között ingázik, akkor vagy A mi kis falunkat forgatja, vagy éppen a balatoni telkére siet - írja az nlc.hu.

Imádom azt a nyüzsgést, amikor mindig van hova menni, van mit csinálni

- mesélte Csuja Imre. Ahogy a portál írja, azt is kiemelte, hogy felesége is sokat ingázik a Balaton és Budapest között, hiszen vagy az unokáka vigyáz vagy épp befőz valamit, mindig van mit csinálnia. Kitért arra is, hogy minde a ketten imádnak kertészkedni, ezért próbálnak ugyan annyi időt tölteni a Balatonon is, mint Budapesten.

Nézd, mi mindketten vidéki gyerekek vagyunk, a feleségem és én is, nem áll távol tőlünk, ha megkapirgálunk egy kis földet, és elejtünk bele egy borsószemet, akkor abból mondjuk tíz szem kel ki, és ezt mi nagyon tudjuk értékelni. Meg ha fölrotálok egy darab földet, akkor az szép, gyomtalan, tiszta és el lehet gereblyézni. Vagy ha megérik a birsalma, akkor azt le lehet szedni és feldolgozni

- magyarázta a színész.