Fontos hír az iskolanyitásról: a gimnáziumok 5-8. évfolyama nem maradhat otthon

HelloVidék 2021. április 13. 10:55
Nem biztos, hogy jó ötlet visszaengedni az 5-8. évfolyam diákjait április 19-én ugyanabba az épületbe, ahová a felsőbb évfolyamok diákjai május 10-ig nem térnek vissza. A döntés ellen a pedagógusok és a szülők is tiltakoznak, hisz nem akarják gyereküket fölösleges veszélynek kitenni, de a család többi tagját is megóvnák a nyájimmunitás kialakulásáig a megbetegedéstől.

A hat- és nyolc évfolyamos gimnáziumok 5-8. évfolyamai a jelenlegi tervek szerint az általános iskolásokkal együtt térnek vissza a jelenléti munkarendhez, írja a 24.hu.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megerősítette a hírt a portálnak, miszerint a gimnáziumok 5-8. évfolyamai az általános iskolásokkal együtt április 19-én megkezdik az iskolába járást, szakkifejezéssel fogalmazva a jelenléti munkarendet.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióinterjújában jelentette be, hogy május 10-én nyitják ki a középiskolákat, szemben a korábban tervezett április 19-ei időponttal. Indoklása szerint nem érdemes a májusi érettségikig veszélyeztetni a nyitással az intézményeket és az oda járókat. Akkor nem kerültek szóba a gimnáziumok 5-8. évfolyamai, pedig ha egyazon intézményről van szó, az esetek többségében ugyanazt az épületet látogatják a diákok, mint a 9-12. évfolyamra járó iskolatársaik.

Címlapkép: Getty Images