Kifakadt a vidéki kórházigazgató: három műszakban dolgoznak a krematóriumok

HelloVidék 2021. április 27. 09:35
A holttestek tárolására bérelt hűtőkonténerek megteltek Székesfehérváron, így a krematóriumok három műszakban kénytelenek dolgozni két hete. A vírust csak a vakcinákkal tudjuk megállítani, ezért muszáj beoltatnia magát mindenkinek, mondta el Bucsi László kórházigazgató.

A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója, Bucsi László a járványhelyzet súlyosságára hívta fel a figyelmet rendkívül őszinte, kemény szavakkal. Azért árult el konkrétumokat, mert azt látja, hogy az emberek nagy része még mindig nem fogja fel a helyzet súlyosságát, hisz nagyon kevesen regisztráltak a tömeges oltásra Székesfehérváron, írja a 24.hu.

A kórházukban szombaton 7100 adag vakcina érkezett a tömeges oltáshoz, de a regisztráltak száma a háromezret sem éri el, annak ellenére, hogy múlt hét óta Fejér megye a Dunántúl legfertőzöttebb megyéje. 1000 ágyat biztosítottak Covid-ellátásra, és 125 covidos intenzív ágyat jelöltek ki, a lélegeztetőgépre kerülő emberek 84 százaléka meghalt.

A főigazgató arról is beszélt,, hogy két hűtőkonténert kellett bérelniük, mert a holttestek már nem fértek el máshol, de két hete ezek is megteltek, majd hozzátette:

Magyarország történetében nem volt még olyan, hogy a krematóriumokat arra kérték, hogy három műszakban dolgozzanak.

A kórházigazgató a költségekkel kapcsolatban elárulta, hogy az intenzív osztályuk normál helyzetben évi 400 millió forintból működik, most viszont csak január óta 1 milliárd forintba került a covidos betegeik ellátása.

Bucsi László szerint muszáj feloldani a fejekben lévő sötétséget, és fel kell vennie az oltást mindenkinek, mert az eddigi járványhullámok egyre súlyosabbak voltak, és ha a vírus visszatér majd, akkor a negyedik hullám elviszi a fél országot. Egyedül vakcinával lehet megállítani a vírust, ezért mindegy, hogy melyikkel, de oltakozzanak az emberek.

Címlapkép: Getty Images