Horrorisztikus gyilkosság a kisvárosban: előre kitervelten ölték meg az idős nőt

HelloVidék 2021. október 23. 11:55
A rendőrök 2021. október 23-án eljárást indítottak egy 57 éves komlói és egy 43 éves sásdi nő ellen, akik közösen ápolták az idősebb nő anyósát. A megalapozott gyanú szerint korábban megállapodtak abban, hogy megölik a 86 éves nőt.

Az 57 éves nő október 22-én feljelentést tett társa ellen zsarolás miatt, mert a 43 éves nő azt mondta a feljelentőnek, hogy kompromittáló hangfelvételeket hoz nyilvánosságra az anyósa halálával kapcsolatban, amennyiben nem fizet neki 3 millió forintot, írja a police.hu.

Az eljárás során a rendőrök meghallgatták a hangfelvételeket, amelyek alapján gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a két nőnek köze lehet az idős hölgy halálához.

A rendőrök mindkét nőt elfogták és előállították a főkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket, majd kezdeményezték letartóztatásukat. Ellenük emberölés miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A zsarolás miatt pedig a Komlói Rendőrkapitányság nyomoz a 43 éves nő ellen.

Címlapkép: Getty Images