Kész, vége! Fizetős parkolást vezet be a Penny: ennyi lesz a díja

HelloVidék 2023. március 22. 13:10

A Penny Market is bevezeti fizetős parkolási rendszert, az ugytudjuk.hu olvasója jelezte, hogy már érvényben van az a szisztéma, ami egyórás ingyenes parkoló használat után díjat számít fel. A szombathelyi üzlet elé kihelyezett információs tábla szerint 1–2 óra között 2500 forintot, 2 óra után pedig óránként 5000 forintot kell fizetnie a parkolni vágyóknak.


 


 

A szintén Szombathelyen található Hunyadi úti Lidl esetén már decemberben hasonló intézkedést vezettek be. A Penny a Világgazdaságnak elmondta,

Amennyiben egy adott üzletnél indokolttá válik az ingyenes parkolás időbeni szabályozása, abban az esetben a vállalat fontolóra veszi a korlátozás lehetőségeit.

Jelenleg azonban nem tervezzük, hogy bármelyik másik, környékbeli üzletünk parkolójánál bevezetjük az időkorlátos parkolási rendszert

- közölte a cég.

Miközben a boltok mindent bevetnek a forgalomért, és nem kímélik többé az árakat, a kereskedelmi lánc döntése meglepetésként hatott. A bolt azonban szintén belépett az árversenybe: a láncról február 10-én írtuk meg, hogy 20 százalékkal csökkenti a vaj árát.

Az árucikkek köre folyamatosan bővült: míg első lépésben egy-egy termék árát csökkentették, például a tésztáét vagy a sajtét, ám mára a mennyiség lett a főszereplő. Az árak csökkentése annak szólt, hogy a kiskereskedelmi forgalom drámaian beszakadt, az áremelkedés miatt a vásárlók visszafogták a költekezésüket, ami meglátszott az értékesítés volumenén. Ez nagyon fontos eleme a folyamatnak, ugyanis ez a helyzet sem a gyártói, sem a kereskedői oldalnak nem jó.

Címlapkép: Getty Images