Rengeteg magyar nem gondol erre húsvétkor: durva büntetésre számíthatnak

MTI 2023. április 9. 12:02

Az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi-, Elemző és Módszertani Központja szakmai támogatásával működő Állatvédelem gyerekeknek csapata NyusziSTOP! elnevezésű kampányt hirdetett gyermekek, pedagógusok és szülők számára az Állatbarát Kihívás 2023 részeként a felelős állattartásért - tudatta az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja az MTI-vel.

A közlemény idézi Vetter Szilviát, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetőjét, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy élő állatot nem szabad ajándékba adni.

Húsvétkor is gyakran lehet azzal találkozni, hogy néhány napnyi gondoskodás után megválnak az állattól

- emlékeztetett Vetter Szilvia, hozzátéve, hogy ez nem csak etikátlan, de bűncselekmény is, hiszen aki gerinces állatát elűzi, elhagyja, kiteszi, akár 2 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

Az Állatbarát Kihívást januárban indították el azzal a céllal, hogy a pedagógusokat egész évben motiválják a felelős állattartás és állatvédelem oktatására - idézik Koska Hedviget, az Állatvédelem gyerekeknek főszerkesztőjét.

A kihíváshoz már több száz pedagógus csatlakozott, aminek köszönhetően naponta találkozhatnak a gyermekek az állatok világával, legyen szó társ-, haszon- vagy vadon élő állatról

- tette hozzá Koska Hedvig.

Az Állatvédelem gyerekeknek csapata arra kéri a kampányban résztvevőket, hogy az elkészült képet vagy videót nyilvánosan osszák meg közösségi oldalukon és jelöljék meg az Állatvédelem gyerekeknek oldalát, valamint küldjék el kommentben is az elkészült alkotást - áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images