Életeket mentett a fiatal mentésirányító: először vezetett le szülést telefonon keresztül

HelloVidék 2023. szeptember 8. 12:03

Tegnap hajnalban érkezett a segélykérés a Szolnoki Irányítócsoporthoz, attól a 30 év körüli, 41 hetes kismamától, akinek Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei otthonában kezdődtek meg fájásai - írta közleményében az Országos Mentőszolgálat.


 

Mint írták, az asszony még gyorsan le akart fürdeni, az események azonban felgyorsultak, így a család mentőt hívott. Kovács Lili mentésirányító bajtársnőnk azonnal több egységet riasztott a helyszínre, miközben az előkészületekre instruálta a bejelentőt.

A fiatal mentésirányító első alkalommal vezetett le szülést telefonon keresztül, de pontos utasításai, megnyugtató hangja és bíztató szavai segítségével az édesanya mindössze néhány perc alatt világra segítette harmadik gyermekét, aki rögtön fel is sírt. A mentőegységek perceken belül helyszínre értek, majd ellátták a boldog édesanyát és a kis Virágot, akiket végül stabil állapotban szállíthattak kórházba. Az újszülöttnek boldog és egészséges életet kívánunk, a szülőknek és a mentésben résztvevőknek gratulálunk!

- olvasható szolgálat posztjában.

Címlapkép: Getty Images