Egyre több az illegális sírkert a Duna-parton: mi történik Dunaújvárosban?

HelloVidék 2023. október 31. 21:02

Városunkban is jócskán megszaporodtak azok a temetések, amikor a hamvakat a Dunába szórják. Ezt követően sokan állítanak síremléket az egykori kompkikötő közelében. Az engedély nélkül létesített sírkertről kérdeztük meg olvasóink véleményét - írta meg a duol.hu.

Ahogy a portál írja, a Duna-part melletti területen sétálva nem csupán „tengernyi gyertyából és virágból” álló emlékhelyek láthatók, hanem olykor emlékkövek, névtáblák, kővel körberakott kis területek is megtalálhatók ott.

Az illegális sírkert a magyar állam tulajdonában és a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság vagyonkezelésében lévő ingatlanon található. Szilágyi Attila igazgató a lap megkeresésére a következőkről mondta el:

Az érintett folyamszakasz vonatkozásában kiállított, a hamvak Dunában szórására vonatkozó vagyonkezelői hozzájárulások – az előírások részletes leírásával – csupán a hamvak elhelyezésére vonatkoznak, a kegyhelyek, emlékhelyek kialakítására nem terjednek ki. A nagyvízi meder előírásait is figyelembe véve ezek a hozzájárulások betartandó elírásként rögzítik, hogy a szertartást követően a vízparti területekről az esetlegesen ott elhelyezett, nem lebomló kellékeket el kell távolítani. Az emlékhely kialakítására nincs bérleti szerződés kötve az igazgatósággal, és nem végeznek az emlékhelyek vonatkozásában fenntartási tevékenységet sem.

Címlapkép: Getty Images