Horror a vidéki fogászaton: hét fogát távolította el a kuruzsló, a fia szájából négyet akart kihúzni

HelloVidék 2023. november 21. 14:33

A bűncselekmény elkövetői két betegen is úgy végeztek beavatkozást, hogy valójában nem rendelkeztek fogorvosi képesítéssel – tudatta a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség közlésében. A vádirat szerint a külföldön élő sértett 2021 júliusában Magyarországon tartózkodott, amikor fogászati panaszai lettek, ezért felkeresett egy fogtechnikai műhelyt. Az ott technikusként dolgozó, fogorvosi gyakorlatot színlelő nő megvizsgálta a beteget, és közölte vele, hogy több fogát is ki kell húzni. A nő a beavatkozást másnapra el is vállalta egy Hajdú-Bihar vármegyei rendelőben.

A HAON értesülései szerint a sértett másnap reggel megjelent a megbeszélt helyen, ahol már jelen volt mind a két vádlott. A nyugdíjas, fogász szakképesítésű férfi fogorvosi gyakorlatot színlelve megvizsgálta az asszonyt, aki belegyezett, hogy kihúzzák a fogait. Az érzéstelenítő injekciók beadása után a férfi vádlott kihúzta a sértett hét fogát, amiért az asszony közel 60 ezer forintot fizetett.

A fiának is ki akarta húzni négy rossz fogát

A sértett fia 2021 augusztusában fogfájásra panaszkodott, így amikor édesanyja a fogpótlás próbájára visszament a rendelőbe, a fia is vele tartott. A női vádlott jártasságot színlelve megnézte a fiatal sértett fogait, és további vizsgálat nélkül közölte, hogy négy fogát nem lehet megmenteni, azokat ki kell húzni.

A sértettek 2021. augusztus 24-én reggel megjelentek a rendelőben, ahol a férfi vádlott beadta az érzéstelenítő injekciókat, majd megkezdte a fogak eltávolítását. A második fog azonban beletört a beteg állkapcsába, ezért félbeszakították a beavatkozást. A sértett később nagy fájdalmai miatt szakorvoshoz, illetve szájsebészeti klinikára ment, ahol megfelelően ellátták. Mivel az elkövetők a sértetteken fogorvosi képesítés nélkül végeztek beavatkozást. Az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le.

Kuruzslás vádjával függesztették fel őket

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlottakat két rendbeli, társtettesként elkövetett kuruzslás bűntettével vádolja. Vádiratában indítványozta, hogy a Debreceni Járásbíróság mindkettőjüket felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve a férfit pénzbüntetésre is ítélje, továbbá tiltsa el őt a fogász tevékenység gyakorlásától.

Címlapkép: Getty Images