Majdnem 1 millió értékelés alapján kiderült: ezek a legkeresettebb turisztikai célpontok

MTI 2018. november 30. 16:34
Hajdúszoboszló lett az Év turisztikai települése - az idén negyedszer -, a Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel négy csillag superior az Év Szállása és a sóstófürdői Aquarius Élmény- és Parkfürdő az Év turisztikai attrakciója.

Az elismerések végső sorrendje több mint 190 ezer szavazat, 900 ezer vendégértékelés és a szakmai zsűri véleménye alapján állt össze - közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.

A vendégértékelésből a hotelek népszerűségének és minőségének erőteljesen javuló tendenciája látszik. Ez azért is jelentős, mert a szállásadók a turizmust sújtó jelentős munkaerőhiány ellenére tudtak a szolgáltatásaik minőségén javítani - mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere a közleményben. Az Év Turisztikai Attrakciója címet idén a sóstófürdői Aquarius Élmény- és Parkfürdő vihette haza, mely a Széchenyi Terv turizmusfejlesztési programja keretében épült meg 1,7 hektáron.

Hajdúszoboszló kiváló példája annak, hogy az évről évre megvalósuló jelentős turisztikai fejlesztésekkel hogyan lehet folyamatosan fenntartani, és fokozni az érdeklődést a vendégek körében - mondta Keresztes Nóra. A második legnépszerűbb település Eger, a harmadik pedig Siófok. A verseny történetében először átadták az Év Szállása különdíjat is, ezt a Pangea Hotel Nyíregyháza kapta.

A Turizmus Szakma Példaképe - ifj. Papp Imre-emlékdíj is gazdára talált a szállodai marketingre specializálódott Katona Zoltán személyében, aki a nagykanizsai Morgens Design ügyvezetője.

A fenti kategóriák mellett a szálláshelyeket szakmai díjakkal, népszerűségi díjakkal és minőségi díjakkal is elismerték. A Hotel Silver Hajdúszoboszló négy csillag superior idén negyedik alkalommal nyerte a 4-5 csillagos kategóriában legjobbnak járó népszerűségi díjat. A legjobb ár-érték arányról, illetve a legjobban és legtöbbet értékelt szálláshelyekről a minőségi díjak tanúskodnak, mellyel kitüntették a Danubius Health Spa Resort Hévíz hotelt, a Wellness Hotel Gyulát, a Hotel Harka Harkányt és a Kinga Apartman Zircet is.

A konferenciahotelek között a fővárosban a K+K Hotel Opera Budapest aratott győzelmet, míg vidéken a Hotel Eger & Park bizonyult a legjobbnak.