Megállították a sivatagosodást: megmenekülhet a vízi világ Somogyban

MTI 2018. december 29. 12:29
Befejeződött az a természetvédelmi projekt, amelyet az egyre szárazabb belső-somogyi vízi világ biológiai sokszínűségének megőrzése érdekében indított a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.

A nemzeti park közleménye szerint a múlt századi vízszabályozások miatt a belső-somogyi területeken a talajvízszint csökkent, melynek következtében a vizes élőhelyek természeti állapota romlott, a lápos területek kiszáradtak és a patakokat kísérő erdőállományok környezeti feltételei is jelentősen romlottak.

"A szárazodó belső-somogyi vízi világ biológiai sokszínűségének megőrzése a vízháztartás javításával" elnevezésű projekt célja ezeknek a negatív folyamatoknak a megállítása, visszafordítása volt.

E célok érdekében munkálatokat végeztek a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben és környezetében, a Gyótai-tórendszeren, valamint a Csombárdi-réten található tónál, ahol három víztér kialakításával kétéltűek és veszélyeztetett halfajok (széles kárász, compó, csíkfajok) számára létesültek új szaporodó helyek. A helyi védettségű Újvárfalvi-réten pedig új műtárgyakat építettek a talajvízszint emelése és ezáltal a vízhez kötődő élőlény-közösségek megőrzése érdekében.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, csaknem 187 millió forintos támogatással - olvasható a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának tájékoztatásában.