Újabb legendás szakma került végveszélybe: ez lett a vesztük

HelloVidék 2019. május 8. 12:01
Néhány éven belül teljesen eltűnhet a klasszikus értelemben vett juhász szakma, helyettük a családi gazdaságok tagjai egymás között felosztva végzik el az egykori munkakör feladatait. Az utolsó tradicionális juhászok az Állattenyésztési Napokon találkoznak a hétvégén, ahol rajtuk kívül az országból közel ezer juhtenyésztő is érkezik az eseményre.

Csupán a hagyományőrzésben marad meg a klasszikus juhászat, a szakma mára teljesen átalakult. Az egykori munka az állatok kihajtásából, legeltetéséből és napi ellátásából állt; a mai gazdák feladatköre azonban sokkal összetettebb, ráadásul a munka struktúrája is megváltozott.

Az utolsó tradicionális juhász-képzések a ‘80-as ‘90-es években szűntek meg. Azóta a juhtenyésztéssel és tartással kapcsolatban szerveznek juhászképzésként elhíresült felnőttképzéseket, ezek célja azonban már nem a hagyományos munkakör tovább örökítése. A juhászat, juhtartás és tenyésztés részletei generációról-generációra szállnak a családi gazdaságokban.

Az ország juhásztalálkozóját idén május 11-én, Hódmezővásárhelyen rendezik meg az Alföldi Állattenyésztési Napokon.