Hihetetlen: felmondta szerződését az OMSZ a szombathelyi önkormányzattal

24.hu 2019. június 13. 09:30
Felmondta a szombathelyi orvosi ügyeleti ellátásról az önkormányzattal kötött szerződést az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) – közölte a vasi megyeszékhely polgármestere. Puskás Tivadar elmondta, hogy a szerződés felbontását azért kezdeményezte a szolgálat, mert az önkormányzat 30 millió forinttal csökkentette az ellátás finanszírozására általa beterjesztett költségvetésben szereplő összeget – írja a 24.hu.

Az új, végrehajtott pénzmegvonás csökkenti a szombathelyiek biztonságát és csökkentheti az orvosi ügyeleti ellátás eddig megszokott színvonalát, mondta el a polgármester, aki több évtizeden át mentőorvos, a regionális mentőszervezet vezetője volt.

Ugyanannyi támogatást szavaztak meg, mint amennyi a múlt évi költségvetésben volt, csupán arra a 32 millió forintra kértek volna magyarázatot, amennyivel az OMSZ több pénzt kért a szolgáltatásért, amelyet egyébként helyi háziorvosokkal látnak el – nyilatkozta Nemény András, az Éljen Szombathely! vezetője, hozzátéve, hogy az önkormányzat egészségügyi bizottsága is úgy foglalt állást, hogy az OMSZ-szal kötött szerződést felül kell vizsgálni.

„Eddig semmiféle választ nem kaptunk a mentőszervezettől a kérdéseinkre, a közgyűlés sem tárgyalt a szerződés esetleges felbontásáról.

– mondta Nemény András.

Az OMSZ a lehető legolcsóbban, önköltségi áron, nagy fokú szakszerűséggel és a szolgálatra jellemző fegyelmezettséggel szervezte meg az orvosi ügyeletet, amelynek közvetlen ellátása során támaszkodhattak a mentőszolgálat lehetőségeire is, mondta el Puskás Tivadar. A költségek növekedése – például az egészségügyben végrehajtott kötelező béremelések – miatt keletkezett növekvő terheket költségvetési szervként az OMSZ nem vállalhatta magára, ezért érthető a lépése.

Ha rendelkezésükre bocsátották volna a kért adatokat és abból az derült volna ki, hogy a mentőszolgálat a szombathelyi orvosok bérére fordította az igényelt többletforrást, úgy a többlet igényt is megszavazták volna, ha viszont egy állami szervezethez folyt be a pénz, nem szeretnének többet fizetni, mondta el Nemény András.

Nemény András szerint Szombathelyen az orvosi ügyelet ugyanúgy megszervezhető az OMSZ bevonása nélkül is, mint az ország más településein, az ellátás pedig – megfogalmazása szerint – nem lesz kevésbé biztonságos, de olcsóbb lehet.