Indul a szemétderbi: ilyen lesz idén a tiszai PET Kupa

HelloVidék 2019. július 31. 12:57
Augusztus első hetében ismét vízre szállnak a PET Kupa kalózcsapatai, hogy napokon keresztül gyűjtsék hajóikkal a hulladékot a Tisza Tivadar és Záhony közötti szakaszán. A csaknem nyolcvan folyamkilométeres távot saját építésű pillepalack-hajókkal teszik meg a csapatok. A május végi árhullám után rekord mennyiségű felhalmozódott hulladékra számítanak a szervezők, a 7. PET Kupa résztvevői naponta várhatóan több tonna, főként műanyag hulladéktól mentesítik a folyót és árterét augusztus 3. és 11. között.

A rendezvény Áder János köztársasági elnök fővédnökségével, dr. Kollarik Tamás és Dobos Menyhért védnöksége alatt, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósul meg. A versenyt életre hívó, ismeretterjesztő filmjeiről ismert Természetfilm.hu Egyesület immáron hetedik alkalommal hirdette meg a versenyt, sőt, idén már másodszor szervez hajós futamot a Tiszán.

A szervezők évek óta dolgoznak a Tisza és mellékfolyóinak tisztításán. A Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság meghívására idén júniusban a Tisza-tavon indítottak futamot, ahol három tonna hulladékot szedtek össze a résztvevők. A vállalati és baráti csapatok, önkéntesek a szabadidejüket áldozzák az ügyért, saját kezűleg építik PET-hajóikat, dacolnak a nomád tábori körülményekkel, a sok szúnyoggal és mindent megtesznek a Tisza hulladékmentesítéséért. Az együtt-egymásért hangulat, az esti tábortüzek köré szerveződő programok és a nemes célok felejthetetlen élménnyé varázsolják a nem kevés fáradtsággal járó tiszai kalandot.

A csapatok között ismét szerepel a Tilos Rádió hajója, az óriási csapatot megmozgató Henkel, a legrégibb motorosnak számító Tisza2, az Egyesült Államokból érkező, magyar származású Amerikalózok, és a Siemens elhivatott önkéntes csapata, az Evező-SÖK. A mezőnyből egyik évben sem maradhat ki az Aztakeservit.com és a Ökologistic Alpítvány Hangák névre keresztelt hajója. Visszatérő csapat a WWF, a Prezi, a fővárosi cégeket képviselő FŐTÁV Zrt. és FŐTÁV–Komfort Kft. és még sokan mások. Idén újjáalakult és ICPDR névvel (Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság) indul a tavalyi nyertes nemzetközi szakértői hajó.

A magyar hulladékgazdálkodást koordináló NHKV Zrt. és az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mint a rendezvény fő támogatója, kenukkal vesz részt a folyami műanyag-szennyezés elleni küzdelemben. A versenyt a teljes szakaszon elkísérik a Felső-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság hajói, és a Felső-Tisza-Vidéki Búvár és Vízimentő Egyesület motorosai.

A PET Kupa során összeszedett hulladékok körforgásban tartását az esemény szakmai partnere, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége koordinálja. A hulladékok válogatásra és tömörítésre kerülnek, így a megtisztított területekről a még hasznosítható anyagok - a NHKV Zrt. és az ÉAK Nkft. segítségével - a hulladékfeldolgozókhoz kerülnek. A Kupa során a tudományos kutatások és mérések sem szokatlanok, idén a Wessling Hungary Kft. az ártéri erdők talajrétegeiben fogja megvizsgálni a mikroműanyag-tartalmat.

A 2019. augusztus 3-tól 11-ig tartó verseny Áder János fővédnökségével veszi kezdetét. Családjával a verseny évek óta visszatérő, aktív résztvevője dr. Kollarik Tamás - a Magyar Média Mecenatúra program koordinátora, a Médiatanács tagja -, aki idén nemcsak résztvevőként, hanem védnökként is támogatja a programot. Dobos Menyhért - a Duna Média Szolgáltató vezérigazgatója - szintén védnökként állt az egyre több önkéntest megmozgató környezetvédelmi rendezvény mellé. Kollarik Tamás elmondta:

A PET Kupa remek csapatverseny, de ami ennél is fontosabb, hogy támogatandó célokat szolgál, egyrészt segít mentesíteni a Tiszát a műanyag szennyeződéstől, másrészt ráirányítja a közvélemény figyelmét a környezetvédelemre, a környezettudatos életmód fontosságára. Kezdetektől részt veszek a PET Kupán gyerekeimmel. A srácok persze minden évben nyerni akarnak, ezért nagyon keményen kell az apukáknak is dolgozni, ki van adva, hogy mi szedjük a legtöbb palackot, mi evezzünk a leggyorsabban... 2016-ban egyszer megnyertük a PET Kupát, azóta mindig ez a minimumcél, ugyanakkor persze egyre tisztábban értik, hogy itt valóban a részvétel a legfontosabb!

A 7. Tiszai PET Kupa augusztus 3-án az újrahasznosított anyagokból készülő hajók megépítésével indul Tivadarban, a mezőny augusztus 5-én 10:30-kor a tivadari strand mellől rajtol. A napi 10-20 folyamkilométeres vízi távok megtétele után más-más helyszíneken köt ki a flotta. Az esti programok során a Tisza különleges élővilágáról és kulturális kincseiről tartanak előadást, ismeretterjesztő és szórakoztató vetélkedőkkel várják a PET Kalózok az érdeklődőket. Az augusztus 7-i pihenőnapon a Vásárosnamény-Gergelyiugornyai strandon látogatható meg a PET Kupa legénysége és a kikötött PET-hajó flotta (programok a Kupa honlapján). A PET Kupa átadásra és eredményhirdetésre augusztus 10-én este, Záhonyban kerül sor. Az ünnepi eseményt Day és Hesz Ádám akusztikus koncertje zárja. Az eseményre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Fotó: MTI/Balázs Attila