Hiába kínálják, nem veszi meg senki: nincs igény a balatoni halra

Magyar Nemzet 2019. augusztus 7. 11:02
Évről évre felmerül a téma, hogy a Balaton partján nem lehet a tóból kifogott halat kapni. Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója szerint ennek az az oka, hogy nincs igazi kereslet a magyar tengerből kifogott halra, ugyanis a társaság a vendéglősöknek hiába kínált eladásra. A halászat betiltása miatt a horgászok egyre szebb példányokat tudnak horogra csalni – írja a Magyar Nemzet.

A balatoni halra csak a szavak szintjén van igénye a vendéglősöknek.

– foglalta össze tapasztalatait a vezérigazgató.

Elmondása szerint legutóbb, a Balaton vizének leeresztésekor a Sió-csatorna zsilipjénél a társaság csapdákat helyezett ki, hogy a tóból „kilépő” halakat kifogják, majd több száz helyre küldtek e-mailt arról, hogy balatoni halat lehet vásárolni a társaságtól. Csak a halak töredék részét tudták így értékesíteni, a többiből „halászlé-alapanyag” lett, vagyis halfeldolgozókhoz került.

2013-ban, a balatoni halászat utolsó évében, 2,6 tonna süllőt fogtak ki a magyar tengerből, míg a tó partján elfogyasztott mennyiség 60-80 tonna körül alakult. A vezérigazgató által ismertetett adatok alapján kijelenthető, hogy a vendéglőkben, árusító helyeken legfeljebb marketingfogásként szerepelt, hogy balatoni süllőt lehet kapni, a valóságban a süllők nagyon kis hányada származott a magyar tengerből.

A balatoni halászat hanyatlását jól mutatja, hogy míg 1966-ban még 166 tonna süllőt fogtak ki a halászok, addig a 2000-es évekre ez már csak néhány tonnára csökkent. A halászat utolsó három évében pedig már csak 2,4-2,6 tonnát fogtak ki évente a tóból. Emellett komoly mértékű illegális halászat folyt a vízen, amelynek a pontos méreteiről természetesen nincsenek kimutatások, de a fogási átlagok csökkenése valamelyest árulkodó lehet.

Csopakon, a halászat éveiben, a Kerekedi-öbölnél évről évre történt haltelepítés, és pár nappal a telepítés után a halászok „lehúzták” hálóval az egész környező területet.

– mondta el Balogh Tibor, a horgászszövetség elnöke.

Elmondása szerint olyan is előfordult, hogy a Hortobágyról hozott halakat telepítettek a tóba, majd pár nap múlva ezeket is lehalászták, és az áruházakban balatoni halként árulták, holott csak rövid ideig voltak a tóban.

Saját tapasztalatai alapján Balogh Tibor szerint is fenntarthatatlan volt a balatoni halászat: mint mondta, 2013-at ¬megelőzően évről évre csökkent a fogásmennyiség, a tendencia az elmúlt években fordult meg.

Korábban tenyérnyi méretű keszegeket tudtunk csak fogni, de most már a tipikusan nagy, szívlapát nagyságú, egy kiló fölötti dévérkeszegből is egyre több van. A bodorka és a vörös-szárnyúak is szépen megnőttek.

– mondta az elnök.

Az elnök szerint pozitív változás, hogy a Balatonba telepített halakat jelenleg a tó vízgyűjtő területén található vizekben tenyésztik, így ezek a halak tulajdonképpen már ivadékkoruktól kezdve balatoni vízben vannak.