Hivatalos: ez most a legmenőbb falu Magyarországon

HelloVidék 2019. szeptember 19. 11:00
A Magyarországi Falumegújítási Díj-at vehette át Beke László, Környe polgármestere szeptember 13-án, a két évvel ezelőtti nyertes településen, Iszkaszentgyörgyön rendezett ünnepségen és konferencián Dr. Dukai Miklós önkormányzati helyettes államtitkártól és Madaras Attilától, a Falumegújítási Szakértő Bizottság elnökétől. A „Magyar falu – kihívások, helyi válaszok” mottóval meghirdetett pályázat nyertese, tehát Környe képviselheti hazánkat az „Európai Falumegújítási Díj” pályázaton 2020-ban - olvasható a falu weboldalán megosztott közeleményben.

Az idén már nyolcadik alkalommal kiírt pályázattal a meghirdető Belügyminisztérium célja az volt, hogy felkutassa, díjazza és ezzel „reflektorfénybe állítsa“ azokat a települési közösségeket, amelyek kimagasló és példaszerű színvonalon végzik fejlesztési munkájukat. A cél a jó példák bemutatásával és az információk cseréjével a falumegújítást végző községek eredményeinek javítása, a falumegújítás mozgalom népszerűsítése.

A pályázat ezúttal is az „Európai Falumegújítási Díj” pályázati kiírás követelményein alapult, amelyet az Európai Falumegújítási és Vidékfejlesztési Munkaközösség írt ki. A magyarországi pályázatnak – a hazai falufejlesztési tevékenységek elismerése mellett – az is célja volt, hogy kiválassza azt a települést, amely a legméltóbb módon képviselheti hazánkat az európai megmérettetésen.

A pályázat mottójának megfelelően a kiíró azokat az új kihívásokat kívánta bemutatni, amelyekkel egy-egy falusi közösségnek szembesülnie kell, valamint azokat az intézkedéseket, amelyek a kihívásokra való válaszokként megfogalmaztak, illetve eredményeket, amelyek a megtett fejlesztési beavatkozások hatására már érzékelhetőek. A szigorú, maximálisan 105 pontot elérhető bírálati szempontrendszerből Környe 101-et ért el.

Azokat a közösségeket keressük, melyek tudatában vannak a saját határaikon túlnyúló felelősségüknek, saját lehetőségeik közt válaszokat találnak a 21. század nagy kihívásaira, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a Földünkön jobb legyen az élet. Remélem, hogy Környe szép eredménnyel képviseli majd Magyarországot a kontinens megmérettetésen

- utalt a pályázat mottójára Dr. Ónodi Gábor, a Magyar Urbanisztikai Társaság Falu Tagozatának elnöke.

Az 1988-ban alakult Európai Vidékfejlesztési és Falumegújítási Munkaközösség tevékenységét ismertette Madaras Attila, a Falumegújítási Szakértő Bizottság elnöke, de kitért a nemzetközi versenyen eddig szereplő településekről, eredményeikről, hozzátéve, hogy Környe nagy kihívás elé néz, hiszen – például – Németország 11, Ausztria 7, Lengyelország 3 tartománnyal vesz részt az „Európai Falumegújítási Díj” pályázaton Hollandia, Luxemburg, Svájc, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Dél-Tirol és Belgium német nyelvű közössége mellett.

Környe pályázatában a 2000-es évek elejétől napjainkig tartó időszak felölelésével azt a céltudatos munkával elért fejlődést, a kihívásokra adott válaszait mutatta be, amely jellemzi a települést. A benyújtott pályázatban szó volt arról, hogy egy leromlott lakóterület helyén alakítottak ki új faluközpontot, melynek meghatározó eleme az Ybl Mik­lós ter­vei alapján készült, több mint 150 éves Római Katolikus Templom. De kitértek arra is, hogy először a Polgármesteri Hivatalt, a Művelődési Házat és környezetüket újították meg. A következő lépés az új óvoda és bölcsőde megépítése volt. Ezzel párhuzamosan készült el a község új főtere párszáz méterre a csodálatos környezetű tótól. A beruházás második ütemében a tér végső képének kialakítása, a leromlott állapotú épületek elbontása valósult meg. Így az új faluközpontban 1-2 perces sétával elérhető az általános iskola, óvoda, Polgármesteri Hivatal, Művelődési Ház, Templom, Takarékszövetkezet és Posta, és a főtér nívós kulturális szabadtéri rendezvényeknek is otthont ad.

A kulturált, komfortos épített környezet megvalósítása, a természeti értékek megőrzése, az ellátórendszerek működtetése mellett rendkívül fontos a helyiek komfortérzetének biztosítása, lokálpatriotizmusának, identitástudatának erősítése, melyben jelentős szerepet játszanak a szép számmal működő helyi civil szervezetek, hagyományőrző csoportok

- hangzott el az eredményhirdetéskor az indoklásban.

Az elismerés a falu egészének szól, az ott élőknek, a vállalkozóknak, őstermelőknek, civil és hagyományőrző szervezeteknek, hiszen bár a kulturált, komfortos épített környezet megvalósításáról, a természeti értékek megőrzéséről, az ellátórendszerek működtetéséről az önkormányzat gondoskodik, a fejlesztéseket tartalommal kell megtölteni, s ezek a példaértékű közösségi összefogással valósulhatnak meg Környén. A célunk mindig is az volt, hogy a családok, különböző generációk ne csak lakjanak, hanem szeretettel éljenek a faluban

- mondta Beke László a díj átvételét követően, majd mesélt a jövőbeli tervekről is, hiszen ismét nagy feladatok várnak a településre és lakóira. Kiemelte, hogy az idei esztendőben két kerékpárút készül el a településen. Egy a Vértes hegység felé, Vértessomló irányába, a másik pedig csatlakozva az Által-ér völgyi kerékpárutakhoz, Oroszlányról Környén keresztül jut el Tatabányára. Ehhez kapcsolódva már el is készítették a település Kerékpár Hálózati tervét, hiszen több olyan fejlesztést terveznek, melyek eredményeként a falu belsejéből a lehető legrövidebb úton érhető majd el a kerékpárút. Ezzel a beruházással a turisztika is megjelenik Környén, mivel eddig nagyon sokan csak átutaztak a községet átszelő országos közúton, és így nem is találkoztak a falu szépségeivel. Ez egyben új feladatot is jelent az önkormányzat számára, egy olyan applikációt kell készíttetnie, amely a falubeliek és az odalátogatók részére a legrövidebb idő alatt biztosít minden szükséges információt.

Kitért arra is, hogy a falu eddigi legnagyobb beruházása az új sportcsarnok építése lesz. A csarnokban egy nemzetközi kézilabda mérkőzések lebonyolítására is alkalmas pályát alakítanak ki 300 fős lelátóval, a kiszolgáló építmények között lesz egy rekreációs szint is szaunával, fitneszteremmel, gőzkabinnal és pihenősarokkal. Az új intézmény többféle funkciót lát majd el, hiszen alkalmas lesz az általános iskola mindennapos testnevelési órainak befogadására, a különböző sportegyesületek edzésére, fitneszfoglalkozásokra, baráti társaságok sportolására, és természetesen különböző rendezvények tartására.

(Kiemelt kép: kornye.hu)