Több erdőt a magyar földre: nőtt az erdőtelepítésre adható támogatás!

MTI 2019. október 11. 13:01
A Vidékfejlesztési Program „Erdősítés támogatása” című felhívásának módosításából kiderül, hogy az Agrárminisztérium megemelt támogatással és további jelentős kedvezményekkel kívánja ösztönözni a gazdálkodók erdőtelepítési beruházásait.

Közvetlenül is megoldást kínál az erdőgazdálkodás a klímaváltozásra, ezért a kormány célul tűzte ki az ország fával borított területeinek, ezen belül az erdőtelepítések növelését. A Vidékfejlesztési Program keretében 12 felhívás, összesen 106 milliárd forintnyi támogatás érinti közvetlenül az erdőgazdálkodást, ezekben eddig több mint 18.600 kérelem támogatásáról hozott támogató tartalmú döntést az Agrárminisztérium, 51 milliárd forint támogatási összegben – olvasható az Agrárminisztérium közleményében.

A tárca a mintegy 39 milliárd forint keretösszegű „Erdősítés támogatása” című felhívás módosításáról döntött annak érdekében, hogy a gazdálkodók minél kedvezőbb feltételekkel telepíthessenek új erdőterületeket. Ennek eredményeképp az erdőt telepítő gazdák a korábbiaknál lényegesen nagyobb, a fafajtól függően 80-130%-kal több forrást is igénybe vehetnek.

A felhívás további kedvező módosítása mentén, a jövedelempótló támogatás összege az eddig hektáronkénti 172 euróról 432 euróra emelkedett és a jövedelempótló támogatás igénybevételének időtartama minden fafaj esetében egységesen 12 évre nőtt. Mindezek eredményeként

Annak érdekében, hogy a piaci viszonyokhoz igazodjanak, minden célállomány-típus csoport esetében megemelkedtek az erdő létesítésének és ápolásának egységárai, valamint új elemként került be a felhívásba a ritka elegyfafajok ültetésének lehetősége. A támogatási kérelem benyújtására nyitva álló utolsó határnap pedig 2021. december 31-re módosult.

A pályázatra korábban beérkezett kérelmek elbírálása folyamatosan zajlik. Ennek eredményeképpen az Irányító Hatóság ez idáig összesen 853 darab kérelem támogatásáról hozott döntést, több mint 10 milliárd forint értékben, amely közel 6000 hektár új erdő telepítését eredményezi.

A módosított pályázati felhívás itt elérhető el.