Felszámolnák az ápolóhiányt: ezen a vidéki településen indult szakmai alapozó képzés

MTI 2019. november 8. 12:00
A szociális gondozó és ápoló Jász-Nagykun-Szolnok megyében is hiányszakmának számít. A fontos és felelősségteljes terület gondjain most egy Jászapátiban kezdődő, ingyenes szakmai alapozó képzés és a résztvevőknek nyújtott munkalehetőség enyhíthet. A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) által koordinált kezdeményezést a város önkormányzata is hathatósan támogatja.

Az „Aktívan a tudásért” program Jász-Nagykun-Szolnok megyében eddig 29 tanfolyamon 506 fő alapkompetencia-fejlesztéséről gondoskodott, javítva ezzel foglalkoztathatóságukat. A hátrányos helyzetű, 18-55 év közötti, alacsony iskolai végzettségű vagy iskolai végzettséggel egyáltalán nem rendelkező személyeket célzó projekt november elején jelentős mérföldkőhöz érkezett. Elindultak az első szakmai alapozó képzések, Jászapátiban például szociális gondozók és ápolók segítőjének tanulhatnak az érdeklődők.

A területek kiválasztásánál, ahogy mindig, úgy most is figyelembe vettük a helyi igényeket, hiszen ez a program akkor sikeres igazán, ha a résztvevők el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon

- mondta Sztojka Attila, a TEF főigazgatója.

A január 21-ig tartó tanfolyamon 26-an vesznek részt, akiket megélhetési támogatás is megillet a képzés időtartama alatt. Őket többek közt a gondozottak támogatására, segítésére, valamint a szakemberek – főként fizikai – tehermentesítésére készítik fel. Az elméleti oktatás helyszínét az önkormányzat biztosítja, míg a 100 órás kötelező gyakorlatnak, amely egyben munkakipróbálás, az Egyesített Szociális Intézmény ad otthont, amely munkalehetőséget is biztosít majd a résztvevőknek.

Aki nem tud az Egyesített Szociális Intézménynél elhelyezkedni, annak az önkormányzat segít munkát találni a saját intézményeiben

- tette hozzá Farkas Ferenc, Jászapáti polgármestere.

A sikeres teljesítők tanúsítványt kapnak majd, amellyel akár szociális gondozó és ápoló OKJ-s képzésre is továbbmehetnek, ám érdemes megjegyezni, hogy ez a képzés tipikusan olyan készségeket nyújt, amelyek akkor is hasznosulnak – például beteg, idős hozzátartozó szakszerű ápolásában –, ha az érintett végül nem marad a szakmában.

Az „Aktívan a tudásért” program november elején összesen 8 szakmai képzést indított Jász-Nagykun-Szolnok megyében, 2019 december és 2020 márciusa között pedig további 10 ilyen tanfolyam megszervezése van tervben.