Napjaink csodaszere, mégis kevesen ismerik: felturbózza a szervezetet ez a piros bogyó

HelloVidék 2019. november 23. 14:00
Rengetegen választják ételek kiegészítéséhez a vörös áfonyát, hiszen rendkívül kedvező tulajdonságokkal rendelkezik. Reggeli mellé vagy a főétkezést kiegészítve, bármikor fogyaszthatjuk, hiszen kalória- és cukortartalmú gyümölcsnek számít. Persze jótékony hatásokban is bővelkedik, nagyon sok területen tudjuk alkalmazni. Hogy miért éri meg és miként érdemes fogyasztani? Mutatjuk!

Ha meg akarjuk fejteni a vörös áfonya titkát, érdemes közelebbről megvizsgálni a növényt. A szakemberek szerint már egy csésze tea is nagyon hatásos gyógymód lehet. Vizsgálatok szerint nem csak egy-két területen fejti ki jótékony hatását a gyümölcs, hanem a szervezet minden részében képes valamilyen pozitív változást okozni.

Amit érdemes tudni a növényről

A vörös és lila pigmentnek köszönhetően az áfonya polifenolokat tartalmaz, amely csökkenti a krónikus betegségek kockázatát. Sőt, ezek a polifenolok amellett, hogy megvédik a test sejtjeit a károsodásoktól, csökkentik az oxidatív stressz kockázatát, amely idővel krónikus gyulladást okozhat.

Vizsgálatok igazolták, hogy a magas antioxidáns tartalmának köszönhető az is, hogy a szervezet vércukorszabályzó rendszerére is jótékony hatással van. Éppen ezért, cukorbetegeknek ajánlott a fogyasztása, hiszen segít elkerülni a vércukorszint ingadozást.

Mivel nem csak az antioxidáns, de a rosttartalma is magas, így védi az emésztőrendszert, segít megelőzni a daganatos betegségek kialakulását a gyomorban, a vastagbélben, valamint csökkenti a bakteriális fertőzések kialkulásának kockázatát is.

A fokozott antioxidáns tartalom kutatások során azt igazolta, hogy a szív-és érrendszeri betegségek megelőzésében is nagy szerepe van, éppen ezért ajánlott mindenki számára a fogyasztása. Napi fogyasztása igazoltan javítja a vérzsírok egyensúlyát, sőt a koleszterin szintet is pozitívan befolyásolja, ráadásul segít az érfalak védelmében is.

A piros gyümölcs tele van A-, E-, és C-vitaminnal. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy immunrendszerünk megerősödjön. Nagy számban tartalmaz K-vitamint is, amely segít szabályozni a vérrögképződést.

Kiváló bőrregeneráló. Mivel magas az antioxidáns tartalma, így segít megvédeni a sejteket a károsodásoktól, fokozza a kollagéntermelést, segítve a sebgyógyulást és a bőrregenerálódást.

Így tárold, hogy sokáig fogyasztható legyen

Vásárlás során náhány dologra érdemes odafigyelni, hiszen az előre csomagolt áfonyaszemek okozhatnak nem várt, kellenetlen meglepetéseket. Figyelj arra, hogy mindig az élénk színű bogyókból válogass. Ha már csomagolt terményről beszélünk, érdemes megrázogatni a dobozt, ez két dolog miatt fontos: egy, hogy lásd a szemek nem sérültek, nyomottak, esetleg barnultak. A másodig pedig az, hogy így láthatod, nem kezdett-e penészedni a gyümölcs a műanyag dobozban.

Tárolásuk során sarkalatos pont, hogy ne mossuk meg őket, csak és kizárólag fogyasztás előtt. Ez azért fontos mert a víz könnyen rohadáshoz vezethet, ha nincs jól leitatva a gyümölcsről. Mielőtt elcsomagoljuk őket, válogassuk ki a sérült vagy nyomott szemeket, ezeket ne hagyjuk a többi között mert ez is beindíthatja a rohadás folyamatát. Itt kell megjegyezni azt is, hogy nem szabad a konyhapulton hagyni, mivel akár egy nap után romlásnak indulhat a kint felejtett bogyónk.

A friss áfonyát 3-4 napig lehet biztonságosan tárolni a hűtőben, ennyi ideig fogyasztható állapotban marad. Ha lefagyasztjuk, akár több napig is tárolhatjuk, ám kiengedés után a gyümölcs íze és állaga is megváltozik kicsit.

Na de mi a helyzet a szárított áfonyával?

A friss vagy fagyasztott állapotban fogyasztott áfonyákkal érhetjük el a legjobb hatást, de ez szinte bármilyen gyümölcsre vagy zöldségre ugyan így ráillik. Ennek oka az, hogy a szárítási folyamat során a gyümölcsben vagy a zöldségben található cukor koncentrálódik, növeli a cukortartalmat, miközben csökkenti a víz- és rosttartalmat. Ha szárított áfonyát fogyasztunk, azzal kell számolnunk, hogy a gyümölcs feldolgozása csökkenti az áfonya antioxidáns- és rosttartalmát is. Jobb, ha a szárított formáját csak ízesítésre használjuk, és nem várunk tőle semmilyen észlelhető egészségügyi előnyt.

(via: goodhousekeeping.com)