Így vészeli át a koronavírus-járványt egy vidéki sportedző: a biznisz nem áll meg

Bódogh Gabriella 2020. március 22. 07:30
Vidéken élni és megvalósítani a célokat nem lehetetlen küldetés. Legjobb példája Vágó Petra sportedző és táplálkozási tanácsadó története. 5 évvel ezelőtt egy vidékfejlesztési pályázatot elnyerve indította el vállalkozását Kecskeméten, miközben édesanyává vált. Kíváncsiak voltunk történetére, kezdeti nehézségeire és hogy milyen segítséget jelentett számára az elnyert támogatás céljai megvalósításában.

HelloVidék: Mikor döntötted el, hogy aerobic edző és vállalkozó leszel?

Vágó Petra: Óvodás korom óta táncoltam, középiskolában pedig az aerobic is nagy szerelem lett. Így már érettségi után tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, ezért rögtön jelentkeztem a Testnevelés Főiskola Továbbképző Intézetébe! Mellette a diploma megszerzését is fontosnak tartottam, így pénzügy és számvitel szakon is tanultam, hiszen jó, ha több lábon áll az ember! Apukám is vállalkozó, így számomra hosszútávon egyértelmű cél volt egy saját vállalkozás létrehozása.

Hogyan értesültél a Széchényi Programról? Mennyire segített az elnyert összeg az indulásban?

Az interneten keresztül értesültem a programról! Rengeteget segített az elnyert összeg, hiszen így beindíthattam saját vállalkozásom. Eszközöket vásárolhattam és a marketingre is jelentős összeget fordíthattam, ami szerintem nagyon fontos a sikerhez!

Milyen nehézségekkel néztél szembe kezdő vállalkozóként? Mi volt a legrosszabb pillanat?

Kezdő vállalkozóként szerintem legtöbben nehézségként éljük meg a kiszámíthatatlanságot. Hiába a pontos üzleti terv, a változó bevétel sokkal bizonytalanabb az alkalmazotti létnél. Szerencsére nem sok rossz pillanatom volt, inkább kihívásnak nevezném őket. Az egyik legemlékezetesebb az volt, mikor az első életmódváltó versenynél túlvállaltam magam az étrendekkel, így 3 napig nem volt időm aludni, közben pedig edzéseket is tartottam... ott volt egy pár nehéz pillanatom, de tanultam belőle és legközelebb már tudtam mennyit, milyen határidővel vállaljak el.

5 éve dolgozol a szakmában és időközben anyuka is lettél. Hogyan tudtad felépíteni a PAS brandet?

A pályázat utáni első két évben csak a stúdiónak éltem, minden nap nagyon sok edzésem volt, rádiós életmód rovatom, rengeteg étrendet írtam, szuper időszak volt, ott alapoztam meg a PAS brandet. Úgy éreztem, hogy megvalósítottam, amit szerettem volna, teltházzal dübörögtek az edzések és állandó listás rendszer alakult ki. Ráadásul két szuper edzőt is találtam magam mellé, akik azóta is szerves részei a PAS-nak! Így jöhetett az anyaság! A családom és a párom is teljes mértékben támogatott, így pár hónappal kislányom születése után már újra edzéseket tartottam, persze jóval kevesebbet, mint előtte. Így lett egyensúly az életemben.

A célcsoportod a nők. Milyen problémákkal fordulnak leginkább hozzád?

Legtöbben fogyni, formálódni szeretnének. Sokan küzdenek különböző betegségekkel pl. pajzsmirigy alulműködés, IR, ételallergia. Megfelelő edzésekkel és személyre szabott étrenddel segíteni tudunk nekik. Úgy gondoltam, hogy az edzés önmagában kevés és komplex tudással jobban tudom segíteni az embereket. Elvégeztem az életmód és táplálkozási tanácsadó képzést, ennek köszönhetően én írom teljes mértékben vendégeimnek az étrendet, amivel jobbá válhat az életük.

Megosztanál egy esetet, amikor a segítségeddel az életmódváltás pozitív változást jelentett életének más területeire is?

Természetesen. Szerencsére sok ilyen “sikersztorink” van. Egyik nagyon kedves vendégem Niki pl. pajzsmirigy problémával küzdött, sajnos a gyógyszer hatására sem voltak megfelelőek az értékei, így nem tudott teherbe esni. Teljes életmódváltást javasoltam, személyre szabott étrendet kapott és heti 3 alkalommal edzeni kezdett. 3-4 hónap elteltével jelentősen javult a TSH értéke és terhes lett, gyönyörű kislánya született. Sok olyan eset is van, mikor valaki a sport vagy a fogyás hatására visszanyeri önbizalmát, ami a magánéletében vagy a munkájában hoz jelentős változást. Ezeket el is szokták mesélni nekem, így együtt örülhetünk a közös sikernek. Boldog vagyok, hogy egy családias stúdiót sikerült létrehozni, ahol nem csak együtt edzünk, de törődünk is egymással.

Most, hogy nehezebb idők jönnek, hogyan tudod megoldani az oktatást?

Ebben a nehéz időszakban fontos volt felelősen viselkedni és a bezárás mellett dönteni. Folyamatosan kommunikáltam a vendégeknek a kialakult helyzetről, zárt csoportot hoztunk létre, így már meg is tartottam az első online élő csoportos edzéseket. Nagyon jók a visszajelzések, örül a csapat, hogy kínáltam gyors alternatívát! Ezek jelenleg ingyenes edzések a PAS tagoknak, de nagyon kedvesen már most sokan írtak nekem privátban, hogy mikor utalják az online bérlet árát. Amennyiben nem hetekről, hanem hónapokról lesz szó, akkor szükség is lesz rá, hogy kidolgozzak egy változatos online órarendet, és mivel az állandó költségeket sajnos így is fizetni kell, egy kedvező árú online bérletre is szükség lesz... új és nehéz helyzet ez mindenkinek, de hiszem, hogy kreativitással és jó megoldásokkal át fogjuk vészelni és nyáron már újra edzésektől lesz hangos a PAS!

Gondoltál rá, hogy kiterjeszted az online edzést, hogy más városokban élőkhöz is eljuss?

Elsősorban a PAS vendégekre koncentráltam, hogy ne maradjanak edzés nélkül. Ezt a csoportot mindenképp zártnak szeretném megtartani, hogy együtt maradjon a csapat, így is 100 feletti tagunk van szerencsére. Ha hosszú távon fennáll ez a szorult helyzet, lehet, hogy érdemes elgondolkodni a kiterjesztésen más fórumokon, hogy segíthessek másoknak is. A távolabbi jövőben is foglalkoztat az online edzés lehetősége, egy jól kidolgozott rendszerrel lehet majd ez egy állandó szolgáltatás is, ha úgy látjuk igény van rá!

Címlapkép: Bódogh Gabriella

Címlapkép: Getty Images