Teatitok: nem is hinnéd, mi mindenre jó a magyarok kedvenc forró itala

HelloVidék 2020. november 9. 14:03
Nemrég megjelent egy tanulmány az Európai Kardiológiai Társaság folyóiratában, mely szerint az EU-ban 2016-ban hozzávetőlegesen 7,6 millió 65 éven felüli embert érintett a pitvarfibrilláció problémája, ami viszont ettől is borzasztóbb az az, hogy ez a szám nagyon gyorsan növekszik. A lap adatai szerint 2060-ra akár a 14, 4 milliót is elérheti az érintettek száma. A magyarországi helyzetet tekintve sem állunk jól, a vezető halálokok között a legnagyobb számban a szív- és érrendszeri megbetegedések állnak. Ebben a betegségcsoportban jelentősen meghaladjuk az uniós átlagot, de még a Kelet-Közép-Európai átlagot is. Hazánkban a halálozások több, mint feléért (54%) a szív- és érrendszeri megbetegedések felelnek. Nem is gondolnánk, de ahhoz, hogy ez a szám csökkenni tudjon, nagyon sokat tehetünk. Nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre, hiszen ha a genetikai rizikófaktorokat nem is, de az életmódból adódó problémákat módosítani tudjuk. Nem csak az idősek, de a fiatalabb korosztály körében is szükség van az egészségtudatos hozzáállásra, és a megfelelő tájékozottságra. Hogy ebben segítséget adjunk, cikkünkben most annak jártunk utána, hogy milyen egyszerű, filléres módon járulhatunk hozzá szívünk egészséges működéséhet!

Az étrendünk nagy szerepet játszik a szívünk egészségének megőrzésében. Kis figyelmességgel már sokat tehetünk azért, hogy hozzájáruljunk szervezetünk egészséges működéséhez. Mivel a szívbetegséggel élők száma növekszik, és a magyar lakosság nagy részét érinti is a probléma, ezért fontos felhívni a figyelmet a szívbetegségek leküzdését segítő élelmiszerekre.

Az egyik kedvenc - és talán az egyik legmeglepőbb - alapanyag, számtalan jótékony hatással bír a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának csökkentésében. Ez pedig nem más, mint a tea.

William W. Li, amerikai kutató és orvos szerint a teákban nagy mennyiségben vannak jelen a flavonoidok, amelyek segítenek csökkenteni az oxidatív stresszt. Emellett csökkenti a gyulladást a szervezetben és javítja az erek működését a testben.

Ezt egy kutatás is alátámasztotta, amelyet 101 000 felnőtten végeztek Kínában, közel 22 év alatt: a felmérésből kiderült, hogy azoknál, akik hetente több mint három csésze teát fogyasztottak, 20 százalékkal csökkent a rizikója annak, hogy szív- és érrendszeri megbetegedésük alakuljon ki. Emellett 22 százalékkal csökkent a szív- és érrendszeri betegségben való halálozás kockázata, és összesen 15 százalékkal csökkent az idő előtti halál kockázata is.

A teafogyasztás csökkentette az érelmeszesedéses szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát és az ebből fakadó halálozást is, különösen a rendszeres teaivóknak a körében

- olvasható a tanulmányban.

Egészségügyi szempontból mindez kiváló hír. Hiszen a tea - akár meleg, hideg, fekete, zöld, fehér, oolong - jótékony hatással bír a szervezetünkre.

Melyek ezek?

Íme Dr. Li szempontjai, hogy miért érdemes több teát fogyasztanunk, akár már mától kezdve:

  • A tea csökkenti a gyulladást a szervezetben, hiszen bővelkedik flavonoidokban, melyek hozzájárulnak a szív egészséges működéséhez. Kutatások kimutatták, hogy a flavonoidok segítenek elmulasztani a gyulladást, ami csökkentheti az artériákban a lepedékképződést. A fekete és a zöld tea egyaránt tartalmaz flavonoidokat, de a zöld tea valamivel nagyobb mennyiségűt.
  • Hozzájárul a koleszterint szinten tartásához. A Journal of the American Heart Association folyóiratban megjelent tanulmány szerint a tea segít lassítani testünk HDL-csökkenését (a „jó” koleszterinszintet), amely az öregedés során természetesen bekövetkezik. Kutatások azt is kimutatták, hogy a tea jelentősen csökkentheti a szívbetegségek és a stroke kockázatát azáltal, hogy csökkenti az artériákban felhalmozódó LDL-t (a „rossz” koleszterint).
  • Akár zöld, akár fekete, a teafogyasztás a kutatók szerint növeli az őssejtek számát a véráramban, ami javítja a keringést és elősegíti a test jó állapotának fenntartását az életkor előrehaladtával.
  • A teaivás hozzájárul az egészséges bélműködéshez. A kutatók szerint, a zöld vagy fekete tea flavonoidjai növelhetik a jótékony baktériumok számát és csökkenthetik a bél mikrobiomjának káros baktériumait.
  • Több mint 3000 publikált tanulmány létezik, amelyek elemzik és értékelik a tea és teavegyületekben található antioxidánsokat, például az egyre ismertebb epigallocatechin-gallát (általában EGCG néven ismert) szerepét a rák különféle típusainak kialakulásának csökkentésében. Egy tanulmány szerint, azoknál a nőknél, akik naponta két vagy több csésze zöld vagy fekete teát fogyasztottak, 46 százalékkal csökkent a petefészekrák kockázata a nem teafogyasztókhoz képest.
  • Segít az éberség fenntartásában, és nem csak azért, mert koffeint tartalmaz! A legutóbbi vizsgálatok a tea két vegyületét, az L-theanint és a koffeint vizsgálták. Az L-teanin aminosavról kiderült, hogy közvetlenül befolyásolja az agy azon területeit, amelyek irányítják a figyelmet és a komplex problémák megoldásának képességét. A teaivás valószínűleg javítja a mentális egészséget, a hangulatunkat, sőt még a munkateljesítményt is.
  • Csökkenti a demencia kockázatát. Átfogó kutatást végeztek Japánban, melyből kiderült, a zöld tea fogyasztása segíthet, hogy megelőzzék a demencia kialakulását az idősebb korosztályban.

Címlapkép: Getty Images