Koronavírus: itt vannak a friss adatok, ezekben a megyékben a legmagasabb a fertőzöttek száma

MTI 2020. november 18. 18:02
Budapest és Pest megye mellett elsősorban a nyugati megyékben - Győr-Moson-Sopron és Vas megyében - jelentős mértékű a fertőzöttség - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília hozzátette:

a magyarországi települések 88 százalékán azonosítottak koronavírusos fertőzést. Nem azonosított fertőző beteget "a többi településen is találnánk, és előbb-utóbb találni is fogunk". Gyakorlatilag bármelyikünk lehet fertőzött vagy fertőző személy.

Közlése szerint a 46. héten az előző héthez képest

Heves megyében intenzíven, több mint 90 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma, ennek ellenére itt még mindig kevesebb a fertőzött, mint a nyugati országrészben.

  • Vas megyében 74,
  • Nógrádban 55 százalékkal nőtt,
  • míg Somogyban stagnál a fertőzöttek száma,
  • Fejérben 32,
  • Zalában 30 százalékkal kevesebb fertőzöttet mutattak ki.

A 45. héten diagnosztizált 32 003-mal szemben a 46. héten 32 684 pozitív esetet regisztráltak. Az életkort tekintve a 40-49 éves korosztály a legérintettebb, a fertőzöttek csaknem negyede tartozik ide, a 65 év felettiek aránya 15, a 80 éven felülieké 5 százalék, a 14 év alattiak aránya 4 százalék körül van - mondta, hozzáfűzve, hogy a nők aránya 54, a férfiaké 46 százalék. Az országos tisztifőorvos beszámolt arról, hogy Magyarországon a 45. héten 100 ezer lakosra 1174 fertőzött jutott, számuk a 46. héten 1509-re nőtt.

A november 18-ai, európai antibiotikum nap kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy az antibiotikumokkal való visszaéléssel sok esetben multi- vagy pánrezisztens baktériumokat termel a szervezet, amelyek ellen hatástalanok az antibiotikumok.

Hangsúlyozta:

a koronavírusos megbetegedésre az antibiotikumok hatástalanok. Antibiotikumot kizárólag orvosi javaslatra szabad szedni, és nem szabad következő betegség esetén önállóan alkalmazni.

Kérdésre válaszolva felhívta a figyelmet arra is, hogy a PCR-tesztek elvégzése előtt három órával nem szabad enni és inni, mert előfordulhat, hogy a mintavevő nem tud a teszthez megfelelő mennyiségű sejtet nyerni.

További kérdésre adott válaszában elmondta: a szűrőbuszok jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy gyorsabban történjenek a mintavételek, ezért tervezik, hogy vidéken is lehetőséget biztosítanak az ilyen típusú tesztelésre.

Címlapkép: Getty Images