Megállíthatatlanul terjed a gyilkós kór: egyre több megyében üti fel a fejét a sertéspestis

HelloVidék 2021. március 22. 09:34
Győr-Moson-Sopron megyét is elérte az afrikai sertéspestis miatti korlátozás. Kilenc vadgazdálkodási egység területét sorolták át közepesből magas kockázatúvá. Ezzel már csak hat olyan megye maradt, ahol nincsen magas kockázatú terület

Az elmúlt hetekben hat, Dunaalmás külterületén elhullottan talált vaddisznó mintájában is igazolta az afrikai sertéspestis (ASP) vírusának jelenlétét a Nébih állategészségügyi diagnosztikai laboratóriuma. A térség járványügyi helyzetében bekövetkezett változásokat az ASP Szakértői Akciócsoport február 24-ei ülésén értékelte. Az új esetek, valamint a legfrissebb kockázatelemzés eredménye alapján a szakértő grémium Komárom- Esztergom megye négy, eddig magas kockázatú területbe tartozó vadgazdálkodási egységének teljes területét fertőzötté nyilvánította, valamint a magas kockázatú terület kilenc – korábban közepes besorolású – Győr-Moson-Sopron megyei vadgazdálkodási egység területével nőtt - írja a Vaol.hu.

Ezzel már csak hat olyan megye maradt, ahol nincsen magas kockázatú terület

Az intézkedések elsősorban a vadgazdálkodókat érintik, de a járványügyi helyzet változása a házisertéstartóktól is fokozott odafigyelést igényel. A Nébih honlapján megtalálható Jó sertéstartási gyakorlat utasításainak kötelező, illetve ajánlott a betartása.

Az állattartónak, valamint az élelmiszerlánc valamenynyi szereplőjének (pl. élőállat- szállítók) jogszabályi kötelezettsége, hogy amennyiben állatai betegségét, szokatlan elhullását tapasztalja, mielőbb jelentse azt a helyi állategészségügyi hatóság felé. A késedelem nélküli bejelentés teszi lehetővé, hogy a szakemberek időben felismerjék az állatbetegségeket, és hatékonyan tudjanak fellépni ellenük, minimalizálva a betegség okozta károkat.

- hívják rá fel a figyelmet.

Sertéspestis terjedés (Forrás: NÉBIH)

Címlapkép: Getty Images