Pecások figyelem: új vidéki horgászközpont lehet ez a gyönyörű Csónakázó-tó

MTI 2021. május 4. 10:00
Rendesen felpörgött a horgászélet a nagykanizsai Csónakázó-tavon: a Magyar Országos Horgász Szövetség jóvoltából nemrég közel 4 tonna pontyot telepítettek a tóba, az elmúlt hetekben 15 ezer csukaivadék került a vízbe, vasárnap pedig jelentős érdeklődés mellett került sor a tavaszi feeder kupára.

A nagykanizsai Csónakázó-tavon vasárnap megtartott tavaszi feeder kupára 42 fő nevezett, a járványügyi előírásoknak megfelelően valamennyien rendelkeznek érvényes versenyzői engedéllyel. Szépligeti Ferenc, a Zrínyi Horgászegyesület elnöke, főszervező szerint az, hogy ennyi profi, helyi versenyző indult a kupán, jól jelzi, mennyit fejlődött a dél-zalai horgásztársadalom - írja a zaol.hu.

Tavaly rendeztünk először szakági versenyeket, s a mostani szép létszámon is jól érzékelhető a fejlődés. Fontos megemlíteni, hogy a tavaszi feeder kupát már teljesen megújult környezetben rendezhettük meg, kialakítottunk egy versenypályát a tó nyugati oldalán, mely országos kitekintésű megmérettetések lebonyolítására is alkalmas. Ez volt az első verseny, melynek alkalmával a profi horgászok birtokba vehették ezt a pályát. Hangsúlyozni szeretném, hogy a verseny mögé beálltak mindazon nagykanizsai horgászszervezetek, amelyek eddig is már bizonyították, mennyire jól együtt tudnak működni.

- közölte Szépligeti Ferenc.

Néhány nappal ezelőtt pedig tovább bővült a Csónakázó-tó halállománya is: 15 ezer apró csukaivadék került a vízbe, szintén a Magyar Országos Horgász Szövetség finanszírozásában.

Tudni kell, hogy a ragadozó halak bekerülési költsége nagyon magas, ez az oka annak, hogy a tavakba általában nem fogható méretű egyedeket telepítenek, hanem ivadékokat. Ezek körülbelül két év múlva lesznek fogható méretűek. A 15 ezer nem kis mennyiség, ez azért szükséges, mert bizony, a kis csukák növekedés közben pusztítják egymást és a többi ragadozó halnak is áldozatul esnek. A csukaivadékokat a faj igényének megfelelően a part közelében, hínaras-nádas részeken helyeztük el.

- mondta a Zrínyi Horgászegyesület elnöke.

Címlapkép: Getty Images