Még közel sincs vége: 1956 óta nem álltak ekkora kihívás előtt a mentők

HelloVidék 2021. május 10. 16:00
Az elhivatott munkát végző mentősök és segítő önkéntesek ma, a mentők napján és az OMSZ 73. születésnapján sem lazítanak, mert a járványnak még közel sincs vége.

Csak a világháborúk és az 1956-os forradalom állította a mostani járványhoz mérhető kihívás elé a mentőszolgálatot, mondta el az online sajtótéjékoztatón az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója az MTI szerint.

Csató Gábor a mentők napján, egyúttal az OMSZ 73. születésnapján, egyben a szervezett magyar életmentés kezdetének 134. évfordulóján hangsúlyozta, erőfeszítéseiket a pandémia kezdetétől két cél vezérelte: az, hogy mindent megtegyenek a betegekért és megóvják a mentők testi és lelki egészségét.

Bajtársaink a normál mentési feladataikon felül a mai napig több mint 160 ezer fertőzésgyanús vagy koronavírus-fertőzött embernek nyújtottak segítséget, és önkéntesek bevonásával 1,2 millió járványügyi mintavételt végeztek

- közölte.

Bajtársaik egészségére mindig a legnagyobb odafigyeléssel vigyáztak és vigyáznak ma is, ehhez a kezdetektől minden szükséges felszerelés biztosított volt. A legrosszabb időszakban mintegy 2,5 százalék volt a fertőzöttek aránya a mentőszolgálatnál, mára ez a védőoltás eredményeként minimálisra csökkent.

Az OMSZ-főigazgató megjegyezte, hogy munkatársai a járvány alatt eddig több mint 12 millió gumikesztyűt, több mint 3 millió védőmaszkot és több mint 500 ezer védőoverált használtak el.

Csató Gábor köszönetet mondott az elhivatott munkát végző bajtársainak, az őket segítő önkénteseknek, felsőoktatási hallgatóknak, betegszállító szervezeteknek, magánszemélyeknek, cégeknek, civileknek, a magyar társadalom egészének a tevékenységükhöz nyújtott támogatásért.

Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy bár a mentőszolgálat büszke lehet az elvégzett munkára, a járványnak nincs vége, a következő hetekben is ugyanolyan aktívan és komolyan kell dolgozniuk, mint eddig.

Címlapkép: Getty Images