Szörnyű részletek láttak napvilágot a szegedi mészárlásról: erre nincsenek szavak

HelloVidék 2021. június 21. 16:00
Döbbenetest, ép ésszel felfoghatatlan dolgokat tett a haldokló lánnyal a szegedi gyógyszerész. Felkavaró tartalom következik, kizárólag felnőtt, erős idegzetű olvasóinknak!

A Blikk információi szerint V. Attila szegedi gyógyszerész vadászpuskával megsebesítette a szomszédban lakó nőt, akibe reménytelenül volt szerelmes, (korábban úgy lehetett tudni, a gyilkos a nő exe volt) majd két lövéssel kivégezte annak párját. Ezután brutálisan megerőszakolta a haldokló nőt, és autójával eszeveszett tempóban a Szegedtől 114 kilométerre lévő Szanazug településre menekült, ahol öngyilkos lett. A gyógyszerész aztán véget vetett életének, agyonlőtte magát.

A gyógyszerész nem tudott beletörődni abba, hogy a nő nem lehet az övé, ezért pár hete ő is lakást bérelt ugyanabban a Petőfi sugárúti társasházban csak azért, hogy plátói szerelme közelében legyen

– árulta el a lapnak az ügyet jól ismerő informátor.

A Blikk szerint V. Attila és a nő is gyógyszerészként végzett ugyanazon az egyetemen, de a lány soha nem akart semmit az illetőtől. V. Attila pár héttel a gyilkosság előtt szerezte meg a vadászpuskához a fegyvertartási engedélyt, vélhetően azért, hogy leszámoljon a nővel és a vetélytársával.

A két holttestre a lány édesanya talált rá a szegedi Petőfi sugárúti társasház lakásában.

Címlapkép: police.hu