Mielőtt a kertünket széttúrja, a sörösüveg is csodákra képes: top trükkök vakond ellen

Agrárszektor 2021. július 6. 09:00
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Kisvakond vidám történetei sokak kedvenc meséje volt, és a mai napig igazi klasszikusnak számít. Ez azonban már nem mondható el akkor, ha a kertünkben vagy a veteményesünkben találkozunk velük, hiszen a termésben is kárt tudnak okozni. Mit tehetünk ilyenkor? – merülhet fel bennünk a kérdés. Fontos kiemelni, hogy bármennyire is zavaróak tudnak lenni, védett állatok – természetvédelmi értékük 25 ezer forint -, így kizárólag csak úgy szabad védekezni ellenük, hogy egy példányban sem teszünk kárt. Szerencsére számos humánus, természetes megoldás is létezik, ami garantáltan távol tartja a vakondokat az udvarunktól. Ezeket a praktikákat gyűjtöttük most össze egy szakember segítségével.

Vita tárgya az is, hogy tulajdonképpen hasznosak-e a vakondok vagy sem: fő táplálékuk a gilisztákból áll, de megeszik még például a cserebogarat, a lótetűt, és minden más rovart, illetve ezek lárváit, sőt még csigákat is fogyasztanak, melyeket a rendkívül finom szaglásukkal könnyen kiszimatolnak. Ezzel szemben igen nagy gondokat tudnak okozni a kertekben is, hiszen, mint említettük, a földigiliszták a kedvenc eledelük, az ültetvényekben pedig a növények pusztulását okozhatják, mivel a növények gyökereit fellazítják ásás közben, valamint a palántákat is kifordíthatják a földből. Arról pedig nem is beszélve, hogy a szépen gondozott, rendezett gyepet, kertet igencsak el tudják csúfítani a vakondtúrásokkal, de ez talán a kisebbik gond - írja az Agrárszektor.

Legyünk tisztába, hogy mit is szeretnénk csinálni

Ez az élet más területeire is igaz, és természetesen a vakondok elleni küzdelembe sem szabad csak úgy belecsapni. Fontos még egyszer kihangsúlyozni, hogy védett állatok, így semmiképpen se gondolkozzunk olyan módszerekbe, amik kárt tehetnek bennük vagy esetleg megölheti őket. Klasszikus és egyben hatásos, kíméletes praktika az, ha a járatba kellemetlen szagú anyagokat helyezünk. Ilyen lehet például egy petróleumba vagy gázolajba mártott rongy. Ezzel érdemes minden túrást elszigetelni a gyorsabb hatás elérése érdekében.

A sörösüveg is csodákra képes

Így még újra is tudjuk használni azokat az üvegeket, amelyek egyébként a szemetesben landoltak volna. A lényeg, hogy a vakond roppant érzékeny a hangokra, a túrásba ásott sörösüveg pedig igen kellemetlen hangon rezeg akkor, ha fújja a szél. Hatásos módszernek számít, de nem vethető be minden körülmény között. Ez a sörös trükk az alapja a mai modern, elektromos vakondriasztóknak is. Az általunk megkérdezett szakember szerint érdemes beruházni egy ilyen riasztóra, hiszen ez segíthet távol tartani a kertünktől a vakondokat.

Csak ezért ne tartsunk otthon állatot

Bár egyes gazdik szerint a kutyák és a macskák jó „ellenszerek” a nemkívánatos vendégek ellen, ez azért nem teljesen van így.

Az tény, hogy meg tudják ölni a vakondokat, de folyamatosan nem fogják elriasztani őket, így annak ellenére is találkozhatunk velük az udvarunkon, hogy van háziállatunk

- árulta el a szakember.

A cikk folytatása az Agrárszektoron olvasható!

Címlapkép: Getty Images