Pórul jár, aki túl sokat fogyaszt belőle: ez derült ki kedvenc reggeli italunkról

HelloVidék/MTI 2021. július 24. 09:00
A túlzott kávéfogyasztást - napi hat csészénél több - az agytérfogat csökkenésével és az időskori elbutulás, azaz a demencia kockázatának növekedésével hozta összefüggésbe a témában készített eddigi legnagyobb tanulmány. A demencia az emlékezőképességet, a gondolkodást, a viselkedést és a hétköznapi tevékenységek elvégzésének képességét befolyásoló degeneratív agyi állapot. Nagyjából 50 millió embert érint világszerte. 

A Dél-Ausztráliai Egyetem szakemberei a brit biobank adatait felhasználva vizsgálták a kávéfogyasztás hatásait az agyra. Több mint 17 700, 37 és 73 éves kor közötti ember adatait elemezve megállapították, hogy azoknál, akik naponta több mint hat csésze kávét ittak, 53 százalékkal magasabb volt a demencia kockázata, olvasható a Medicalxpress orvostudományi hírportálon.

A kávé az egyik legnépszerűbb ital a világon. Mivel éves szinten világszerte több mint kilenc milliárd kilogrammot fogyasztanak el belőle, alapvető fontosságú, hogy megismerjük az egészségünkre esetlegesen gyakorolt hatásait

- mondta Kitty Pham, a tanulmány vezető kutatója.

Az összes változó tényezőt figyelembe véve arra a megállapításra jutottak, hogy a túlzott kávéfogyasztás jelentős összefüggésben van a csökkent agytérfogattal - lényegében

Elina Hyppönen, az egyetem professzora szerint akárcsak sok más dologban, úgy a kávéfogyasztásban is a mértékletességre kell törekedni. A túlzott kávéfogyasztásnak az agy egészségére gyakorolt negatív hatásával kapcsolatban a szakember elmondta, hogy bár a pontos mechanizmus nem ismert, azt az egyszerű dolgot érdemes betartani, hogy "hidratáltak maradunk és nem felejtünk el egy kis vizet inni a kávénk mellé".

Az átlagos napi kávéfogyasztás egy-két csésze körül mozog. Természetesen a mértékek eltérőek, de napi néhány csészével semmi gond sincsen. Ha azonban valaki azon kapja magát, hogy naponta több mint hat csészével iszik, akkor érdemes elgondolkodnia

- jegyezte meg Hyppönen.

Az agyi érkatasztrófa az agy - oxigéndús vérrel való ellátásának lelassulásából eredő - működészavara. Világszerte minden negyedik 25 éven felüli ember átesik rajta az élete során. Az adatok szerint idén 13,7 millió embernek lesz sztrókja. és közülük 5,5 millióan fognak belehalni.

Címlapkép: Getty Images