Kemény milliókba került az új csodajármű: nagyon kellett már, életeket mentenek vele

HelloVidék 2021. november 18. 13:00
Hegyről, mélyből, vízből és jégről mentésre alkalmas eszközökkel is rendelkezik a mentőorvosi felszerelés mellett, valamint mentőkutyák szállítására is használható a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat új, Magyarországon egyedülálló terepjáró mentőautója, amelyet ma adtak át hivatalosan a Pannon Mentőkutyás Alapítvány szentendrei telephelyén. Az egyedi igényekre szabott járművel az év minden napján, éjjel nappal készenlétben állnak a szervezet speciális tudású önkéntesei, hogy különleges helyzetekben segítsék az életmentést.

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat Magyarország egyik legismertebb mentőcsapataként évente mintegy 150 esetben vesz részt speciális felszereléssel, szakemberekkel és kutyákkal emberek vagy állatok felkutatásában és mentésében, káresetek felszámolásában, nemcsak Magyarországon, hanem világszerte. Dolgoznak gázrobbanások, épületomlások, természeti csapások, árvizek, repülőgép-balesetek, vonatszerencsétlenségek, földrengések, cunamik, földcsuszamlások során, például a devecseri vörösiszap-katasztrófánál vagy a Hableány szerencsétlenségénél is.

A Mészáros Csoporttal együttműködve a Takarékbank 25 millió forintos támogatást nyújtott a szolgálatot fenntartó alapítványnak az új jármű beszerzésére és felszerelésére. Az autót Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa és Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója adta át Balázs Lászlónak, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat elnökének. A Takarékbank társadalmi felelősségvállalási programja alapján döntött a támogatásról, amellyel olyan, napjainkban egyre gyakrabban előforduló helyzetekben is lehetővé válik az életmentés, amelyre speciális felszerelés és tudás nélkül nem lenne mód.

A gépjármű egy mentőorvosi minősítéssel rendelkező beavatkozó autó, a jogszabályban előírt emeltszintű egészségügyi felszereléssel. Emellett mentőkutyák is helyet kapnak rajta speciális kennelekben. A mentőautó ezen kívül minden olyan szerelékkel rendelkezik, amely hegyről, mélyből, fáról, vízből, iszapból, jégről, valamint romok alóli mentéshez szükséges. Az eszközök között található többféle hőkamera, hangdetektor, száloptikás kamera, csőkamera, drónok, kötéltechnika, búvártechnika, világító rendszerek és többféle rádiótechnika.

Címlapkép: Getty Images