Őrületes árkülönbségek a magyar boltokban: mit tud az 59 forintos, és mit a 20 ezres só?

Pais-Horváth Szilvia 2022. február 13. 14:00
A só az egyik legsokoldalúbb ásványi anyag az emberiség történelmében: használták fizetőeszközként, tartósításra, ízesítésre is, sőt, még mese is szól róla. Boltokban, online webshopokban már Magyarországon is ezerféle kapható, talán meglepő, de akár több mint hússzoros árkülönbség is lehet közöttük. Mit tudnak ezek a spéci, méregdrága sók a sima jódozotthoz képest?

Lehet parajdi, himalája, vörös, hawaii, fekete hawaii, camargue, Maldon, füstölt, vaníliás, vagy csak sima jódozott, de egy háztatásból sem hiányozhat, mi az? Igen, a só, és akkor még nem beszéltünk a különféle fűszersókról, a szlovén sóvirágról vagy a spéci angol sóról. Egészen addig, amíg Dragomán György Főzőskönyvében nem olvastam arról, hány fajtáját használja, különösebben nem érdekelt a téma, de ő úgy tudott írni róla, hogy rákívántam a témára.

Dragomán nem kisebbet állított, minthogy a jó só igazi fűszer, fűszerként használjuk. Ahogy könyvében tanácsolta, nem kell belőle sokat használni, így a drágább fajták is megérik az árukat. Viszont érdemes kitanulni a sózás mesterségét, mert sok kicsi tényleg sokra megy. Boltokban, online webshopokban már Magyarországon is ezerféle kapható, talán meglepő, de akár több mint hússzoros árkülönbség is lehet közöttük. Mit tudnak ezek a spéci, méregdrága sók a sima jódozotthoz képest?

A só az egyik legsokoldalúbb ásványi anyag az emberiség történelmében: használták fizetőeszközként, tartósításra, ízesítésre is, sőt, még mese is szól róla. A só, tudjuk jól, elengedhetetlen az élethez. Olyan, mint a levegő, természetesnek vesszük, hogy van, és létfontosságú az ételeinkben is. Manapság azonban az egészséges mennyiség sokszorosát fogyasztjuk belőle.

Fiatal korban ennek még vajmi kevés a kockázata, de aki a túlzottan sós ízeket megszokja, idősebb korban is nehezebben mond le róla, amikor már komolyabb egészségügyi problémák is jelentkezhetnek. A túlzott sóbevitel vérnyomás-, szív- és keringési problémákat, puffadást, vizesedést okozhat, elősegíti a vesekőképződést. Különösen nagy kockázatot jelent 50 év felett, magas vérnyomás vagy cukorbetegség esetén.

Hazánkban a férfiak 25,2 a nők 34,4 százaléka hipertóniás. Megdöbbentő adat, hogy világszerte az agyvérzések 62 százalékának, a szívkoszorúér-betegségek 49 százalékának a hátterében magas vérnyomás áll. Számos tudományos bizonyíték van arra, hogy a magas vérnyomás egyik legfontosabb kockázati tényezője pedig nem más, a magas sóbevitel. Világszerte 7 millió ember hal meg évente a magas vérnyomás következtében. Ezek közül

A hazai lakosság sóbevitele jelentősen meghaladja a WHO által ajánlott 5 gramm/nap értéket. Európában a napi só bevitel 8-11 gr között van, míg Magyarországon a felnőttek 14-18, a gyermekek a napi ajánlott 3 gramm helyett 3,5 - 13,1 gramm között fogyasztanak sót. A sóbevitel nagyobb része a feldolgozott élelmiszerek fogyasztásából származik és csak kisebb hányada ered a főzés során hozzáadott sóból vagy az asztali sózásból.

Se vele, se nélküle

A só azonban tényleg elengedhetetlen az élethez is. Hiányában szervezetünk só - víz háztartása felborul. A szakemberek szerint a megfelelő minőségű és mennyiségű só bevitel hatása szervezetünk működésére:

  • szerepet játszik a folyadékháztartás szabályozásában
  • közreműködik az idegrendszer működésében, az ingerület továbbításában
  • szükség van rá az izmok összehúzódásához
  • a só természetes antihisztamin, belélegezve hatásos szer az asztma kezelésében

Nézzük, mi a különbség só és só között?

Akár sóbányából, akár sópárlóból származik, a só a nátrium-klorid mellett kis mennyiségben egyéb ásványi anyagokat is tartalmaz (magnézium, kalcium, kálium, szulfátok), amelyeket a finomítás során eltávolítanak belőle. Olyan területeken, ahol a talaj, így a táplálék is jódszegény, a sót jódozzák, így megelőzve a jódhiányból kialakuló betegségeket, emellett a só önmagában az egyik legfontosabb ásványi anyag a szervezet számára.

A sót termelése és előállítása alapján általában három nagy csoportra szokták felosztani: van a tengeri só, a kősó és a szalinasó. A tengeri só lehet finomított és finomítatlan, közvetlenül a tengerekből és óceánokból nyerik, a vízből természetes úton elpárologtatva a vizet. A szalinasót a föld alatti sós forrásvízből (a tengeri sóhoz hasonlóan) állítják elő.

Állagát tekintve a só lehet finom (konyhasó, kősó), pehely ( Maldon só, Sel Gris), vagy sóvirág (Fleur de Sel, Oshima Island Blue), amelyet kézzel gyűjtenek a szalinák felső régetén megjelenő vékony kikristályosodásról. Finomítás során a sót vízben oldják fel, majd a vizet elpárologtatják, így a földes anyagoktól és fedősóktól, de emellett fontos ásványi- és ízanyagoktól is megszabadulnak.

A világ összes ma fellelhető sója voltaképpen mind tengeri só

A kibányászott sók keletkezése ugyanis sok-sok millió évre vezethető vissza, amikor is a Föld tektonikus mozgásainak eredményeképpen az egykori tengerekből, óceánokból elzáródott részek kiszáradásával keletkeztek a mai sóbányák.

Ezekből a bányákból ma kétféle technológiai fejtéssel jutnak hozzá a sóhoz a kitermelők, ezek közül egyik a bányászat, a másik pedig az oldás

- írta a Pénzcentrumnak eljuttatott válaszaiban korábban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH)

Oldáskor a terület mélyfúrását követően nagy mennyiségű vizet juttatnak a sótelepekhez, amely feloldja a mélyben összegyűlt sót. Az oldatot ezután a felszínre szivattyúzzák és bepárolják a kristályok visszanyeréséhez.

A bányászott sók mellett kaphatók a mai értelemben vett tengeri sók, ezek a tengervíz lepárlása vagy párologtatása útján kinyert sók. A tengerek vize számos ásványi anyagot tartalmaz, de legnagyobb mennyiségben nátrium-kloridot, azaz konyhasót: kb. 4 liter tengervízből lehet 100 gramm sót kinyerni.

Közel százszoros is lehet különbség a különböző sófajták árai között

Összehasonlításként még, a Pénzcentrum 2018-ban írt cikkében az Intersparban vásárolt, legolcsóbbnak számító S-budget 1 kilós asztali sója 39 forintba került. Az elmúlt 4 évben 20 forintot drágult. Jelenleg online eladási ára: 59 Ft/kg.

  • Compex jódozott étkezési finom só keverék 1 kg: 149 Ft
  • Cis tengeri finom só 1 kg: 249 Ft
  • Kalas Niké jódozott görög tengeri só 1 kg: 279 Ft
  • Kalas Classic jódozott görög tengeri só 1kg : 897,50 Ft
  • Sóland Himalája étkezési kristálysó 1 kg: 899,00 Ft
  • Kotányi Malom jódozott tengeri 1kg: 5 423,91 Ft
  • Kotányi Malom tengeri só chilivel és fokhagymával 1kg: 11 791,67 Ft/kg

Sókülönlegességek:

  • Füstölt tengeri só pehely : 2700 Ft/ 120 g
  • Inka rózsaszín só, : 480 Ft/50g
  • Himalája sógranulátum fekete 2-5 mm : 12999 Ft/ 25kg
  • Hawaii zöld só, : 595 Ft/ 50 g
  • RAPUNZEL bio tengeri só jódozott algával– 1280 Ft/ 500 g
  • Mill & Mortar Fekete pehelysó 3.300 Ft / 100 g,
  • Afrikai gyöngysó 1.165 Ft / 100 g

Ehhez képest ezerféle sót kapni a boltokban

Konyhasó - A legismertebb és legtöbbet használt sófajta a világon. Apró szemcséjű só, amelyet kő- vagy tengeri sóból állítanak elő, és kémiai tisztítás, finomítás során lesz fehér, mivel a kezeletlen, természetes só a benne lévő ásványi anyagoktól szürkés vagy barnás árnyalatú. A sószemcsék összetapadásának megelőzésére adalékanyagokat - kálcium-karbonát, vagy magnézium-karbonát- adnak hozzá.

  • Online webshopban az ára: 59Ft/kg

Kősó - A kősót (ásványi nevén halitot) sóbányákban, külszíni fejtéssel termelik ki, a nagy kősódarabokat megőrlik és átszitálják. A konyhasóval szemben finomítatlan, több ásványi anyagot tartalmaz, így nem teljesen hófehér, lehet kékes, barnás, sőt vöröses árnyalatú is.

Parajdi só - Erdélyi sófajta, olyan kősó, ami nem esik át kémiai tisztítási és finomítási eljáráson.

  • Online webshopban az ára: 399/Ft- 500 Ft

Tengeri sók - A tengeri só többnyire közvetlenül az óceánokból és tengerekből előállított finomítatlan sót jelenti. Más, finomított sókhoz képest a tengeri só több ásványi anyagot tartalmaz,- vas, kálium, kalcium, cink, mangán és jód- hátránya viszont, hogy a tengervízben található szennyezőanyagok is megtalálható benne. Leggyakoribb forrásai az Északi-tenger és az Atlanti-óceán.

Kóser só - Alapvetően minden só kóser, ez sem kóserebb a többinél, csak nagyobb szemcsémérete miatt a húsok vértelenítésére használják, innen eredhet a neve. Durva, nagy szemcséjű, így hamarabb oldódik, könnyebben elnyeli a nedvességet, így konzerválásra jól használható. Nem tartalmaz semmilyen adalékanyagot.

  • Online webshopban az ára: 599 Ft/kg

Fleur de Sel - Franciaország nyugati partjáról származik, az egyik legjobb minőségi tengeri só. A tengervizet medencékbe engedik, a víz elpárolgása után a só fajsúly és finomság szerint rendeződik. A legfelső réteg a Fleur de Sel (sóvirág), amit sófarmerek, paludiers-ek gyűjtenek be fa gereblyékkel. Ehhez hasonló a Fior di Sale di Sicilia (szicíliai sóvirág), ezt a Fleur de Sellel ellentétben nem napos délutánokon, hanem a kora reggeli szélmentes órákban gyűjtik össze. A harmadik sóvirág egy japán sóstóban gyűjtött Oshima Island Blue, ami kereskedelmi forgalomban nem kapható. (Online webshopban az ára: 20761 Ft/kg)

Maldon só - Az angliai Essexben kétszáz éve termelik a Maldon sót, tiszta, fehér szilánkszerű sópelyhekből áll, füstölt változata is nagyon népszerű, hazai delikátüzletekben (ahogy a Fleur de Sel is) elérhető, érdemes ezzel kezdeni az ismerkedést a különleges sókkal.

  • Online webshopban az ára: 7596 Ft/kg

Perzsa Kék - A világ egyik legritkább sója egy Észak-iráni sóbányából származik, kék színe a só sajátos szerkezete miatt keletkező fénytörés eredménye.

  • Online webshopban az ára: 18.171 Ft/kg

Kala Namak - Közép - India bányáiból származik, ásványi anyagokban gazdag, különösen vasban, ez adja a sötét, szürkés - rózsaszín árnyalatát. Jellegzetes, kénes - savanykás íze van.

  • Online webshopban az ára: 11842 Ft/kg

Hawaii Lava - Fekete láva só, a lepárlás előtt a tengervízhez kevert aktív széntől nem csak színt, hanem értékes ásványi anyagokat is kap. Világos ételekre szórva a leglátványosabb.

  • Online webshopban az ára: 19318 Ft /kg

Vörös Alaea - Szintén Hawaii szigetéről származik, az alaea vulkanikus vörös agyagtól kapta a színét és nevét is - lepárlás előtt ezt az agyagot adják a tengervízhez. Íze lágyabb, mint a hagyományos tengeri sóké.

  • Online webshopban az ára: 11900 Ft/kg

Himalája só - A legtisztább sófajtának tartják, a himalájai Khewra sóbánya legmélyebb szintjéről bányásszák kézzel. Szinte átlátszó, nagyobb szemű kristályokból áll, általában rózsaszínes árnyalatú vas-oxid tartalma miatt. Itthon is széles körben elérhető, mutatós színe és formája miatt gyakran sóörlőben árulják.

  • Online webshopban az ára: 890 Ft /kg

Jukyeom - Koreai füstölt bambusz só. A tengeri sót bambuszba töltik, amelynek a végeit iszappal zárják le, ezután egy vagy több alkalommal pörkölik. Úgy tartják, a bambusz és az iszap jótékony nyomelemeitől a só így egészségesebb és finomabb.

  • Online webshopban az ára: 20238 Ft /kg

Sel Gris - Nedves tapintású, finomítatlan tengeri só a francia Bretagne régióból. Természetes szürke színét a sómedencék alján található agyag ásványai anyagaitól kapja. Kézzel gyűjtik hagyományos kelta módszerekkel (mint a Fleur de Selt, faeszközökkel).

  • Online webshopban az ára: 1730 Ft /kg

A só az csak só?

A Pénzcentrum pár éve komoly oknyomozásba kezdett, és szakértők segítségével annak próbált utánajárni, vajon érzékelhető-e bárminemű minőségi különbség például a különbözőféle sók között. Megállapításuk szerint: az asztali/konyhasó megjelölésű termékek néhány tengeri sóval kiegészülve a legolcsóbbak, melyeket követik a sokszor értetlenül drágább más márkájú tengeri sók, majd a sort -manapság talán a legdivatosabb- himalájai sók zárják, mint a legdrágábbak.

Annyi azonban kijelenthető, hogy a fentebb is említett

- mondta el a Pénzcentrumnak Dr. habil. Rohonczy János, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Kémiai Intézetének egyetemi docense.

Összességében az egyes sótípusok közötti árkülönbségnek több oka is lehet - írta a Pénzcentrumnak eljuttatott válaszaiban a NÉBIH, mindenesetre a származási hely, az előállítási technológia, a megszokottól eltérő külső megjelenés (szín, kristályméret) is befolyásolja a fogyasztói árat, melynek realitását a fogyasztói kereslet mértéke határozza meg.

A Spar és az Auchan tájékoztatása szerint, a jellegzetesen árérzékeny magyar vásárlók egyébként továbbra is a legolcsóbb sókat részesítik előnyben vásárláskor. Bár az Interspar/Spar az asztali sók utáni kereslet minimális csökkenéséről számolt be, ami eltolódott a jódozott konyhai sók felé, illetve a magasabb kategóriájú himalájai sók felé.

Címlapkép: Getty Images