Megdöbbentő rendőrségi adat: százak tűnnek el évente ebből a megyéből

HelloVidék 2022. április 17. 12:39
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint 2020-ban 388, míg 2021-ben 339 esetben rendeltek el kiskorúak eltűnése miatt körözést. Felnőttek esetében két éve 62, tavaly pedig 74 személyt kerestek. Tájékoztatásuk szerint, jelenleg több mint 50 ember szerepel az eltűntek listáján.

Ahogy arról a nool.hu beszámolt, Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a portálnak elmondta: kiskorúak esetében a körözések számát jellemzően a gondozási helyükről engedély nélkül távozott vagy oda az előírt időben vissza nem térő, ideiglenes hatállyal elhelyezett, nevelésbe vett gyermekek száma jelenti.

Ezekben az esetekben nem beszélhetünk a szó hagyományos értelmében vett eltűnésről, mert többségükben általában ismert a gyermek tartózkodási helye, így hamar megtalálja őket a rendőrség, vagy a gondozási helyre önként visszatérnek

- mondta a szóvivő, majd kiemelte:

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége évente közel kétszázezer segélykérő hívást kap. A szövetség elnöke, Dudás Erika elmondta, hogy fiatalkorú hívóik aránya 20 százalék körüli, akik a hívásokat általában párkapcsolati problémák miatt indítják. Havi szinten néhány olyan telefonhívást kapnak, hogy egy gyermek elhagyta otthonát.

Ha a hívó arról számol be, hogy nem szívesen megy haza egy rossz jegy, vagy akár a családon belüli kapcsolatok sérülése végett, akkor munkatársainkkal megbeszéljük a különböző lehetőségeket. Az efféle esetekben a szakemberek azt javasolják a telefonálónak, hogy egy rokon segítségét kérje, de akár intézményrendszerek, egyéb szervek bevonása is célra vezethet. Ennél is fontosabb a feszültségek oldása, az odafigyelés, az empátiakövetés. Lényeges, hogy a segítséget kérő személy azt érezze, hogy megnyílhat kollégáinknak. Telefonon keresztül senki szemébe nem kell néznie, nem kell szégyellnie magát, így sokkal könnyebben elmesélik bántalmaikat

- magyarázza Dudás Erika.

Címlapkép: Getty Images